Bajban lehetnek a magyar háziasszonyok: asztmát okozhatnak a takarítószerek

MTI
2018. február 19. 16:00

A takarítószerek rendszeres használata hosszú távon ugyanolyan káros lehet a tüdőre, mint húsz éven át napi 10-20 cigaretta elszívása - állapították meg norvég szakemberek.

A nyugat-norvégiai Bergeni Egyetem kutatói megállapították, hogy azoknak a nőknek, akik rendszeresen használnak az otthonukban takarítószereket, hosszú távon csökken a tüdőkapacitásuk azokhoz a nőkhöz képest, akik nem érintkeznek rendszeresen tisztítószerekkel. A tanulmány 6235 férfi és nő bevonásával készült. A résztvevők egészségi állapotát nagyjából 34 éves koruktól kezdve húsz éven át nyomon követték a kutatók.

Az eredmények szerint a takarítószerek a férfiaknak ugyan nem ártottak, ám a nők tüdejére komoly negatív hatással voltak. 

Hozzá kell tenni, hogy nagyon kevés, mindössze 57 férfi dolgozott takarítóként, ami megnehezítette a lehetséges különbségek kimutatását

- nyilatkozta az NRK norvég közszolgálati adónak Oistein Svanes, a tanulmány vezető szerzője.

A mutatók szerint továbbá a takarítószerekkel rendszeresen dolgozó nőknél gyakoribb volt az asztma előfordulása is: a takarítóként dolgozók körében 13,7, a csak otthon takarítóknál 12,3, míg azoknál, akik se otthon, se máshol nem takarítottak, mindössze 9,6 százalék volt az asztmások aránya.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A tüdőkapacitás szempontjából ugyan a takarítószerek rendszeres használata hosszú távon ugyanolyan káros lehet a tüdőre mint húsz éven át napi 10-20 cigaretta elszívása, ám a dohányzás emellett növeli egyebek között a tüdőrák, a krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD), vagy más néven tüdőfogyatkozás, valamint a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát, ami a takarítószerekről nem mondható el.

A legegyszerűbb tanács, hogy kerüljük a takarítószerek túlzott használatát: a legtöbb esetben általában a tiszta víz és egy mikroszálas törlőkendő is elegendő

- jegyezte meg Svanes.

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. április 17. 21:27
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem