13 °C Budapest

Azonnal felejtsd el a NOK-ot: jobb, ha a közelébe se mész

Pénzcentrum
2016. március 31. 11:03

Csütörtökön már meg is szavazták az új NOK-törvényt, amiben több pontot is módosítottak. Ennek ellenére a rendszer nem változott érdemben, továbbra sem biztosítják a befizetett pénzünket és a pénzhez jutás is bizonytalan, sőt, talán még bizonytalanabb lett.

Szerdán este derült ki, hogy milyen változtatások lehetnek a Nemzeti Otthonteremtési Közösség (NOK) rendszerében, és nem egész egy nappal később már el is fogadták a módosított törvényt. A változtatásokra azért volt szükség, mert Áder János, köztársasági elnök több ponton is aggályosnak tartotta a közösségeket. Ugyan módosult a törvény, azonban még mindig hiányosak az információink, ráadásul a köztársasági elnök javaslatát megfogadták a törvény írói, azonban érdemben nem lett megbízhatóbb a rendszer?

Miért kerüld el messziről a NOK-ot?

Egyelőre még nem tudunk közösségekbe belépni, így nem fenyeget az a probléma, hogy meggondolatlanul engedünk a közösségek csábításának. A törvény ugyanis csak a kihirdetés utáni 15. napon lép hatályba, vagyis még is tudjuk, hogy mikortól kezdődhetnek a közösségek szervezései hivatalosan is.

Azonban hiába kezdődne most a NOK-ok résztvevőinek összeszervezése, mivel a részletes szabályokat kormányrendeletekben fogják szabályozni, ezért nem is tudjuk biztosan, hogy megéri-e a rendszerbe belépni.

Van ugyanis egy jól működő, kiépült lakástakarék pénztári (LTP) lehetőség, ahol a NOK-hoz hasonlóan 30 százalékos állami támogatásban részesülhetünk:

  • Az Országos Betétvédelmi Alap (OBA) 100 ezer eurós (kb. 31 millió forint) pénz visszafizetési garanciája és
  • A kiszámíthatóság mellett.

Nincs biztosítás a pénzünkre?

A NOK-nál ugyanis semmi nem garantálja azt, hogy amennyiben a cég becsődöl, akkor viszontlátjuk a befizetett millióinkat.

Arról nem is beszélve, hogy a Quaestor, a Buda-Cash (DRB) és Marcsika is bizonyította az elmúlt évben, hogy egyáltalán nincs az ellen garancia, hogy a NOK-ot szervező cég vezetője egy szép napon felkel és külföldre szökik az emberek által befizetett milliárdokkal.

Ez persze megelőzhető lenne, ha megbízható, nagy pénzügyi vállalkozások (bankok, biztosítók) szervezhetnének közösségeket, de a jelenlegi szabályozás nem kedvez ennek.

Mikor jutunk lakáshoz?

A NOK másik rékfenéje, hogy a módosítások ellenére még mindig kiszámíthatatlan, hogy mikor jutunk hozzá a pénzhez. Az új törvény szerint ugyanis a közösség dönthet úgy, hogy a licit helyett inkább sorsolással adja oda a pénzt a tagoknak.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A korábbi szabályok alapján viszont a magas összeget befizetők biztosak lehettek benne, hogy hamar hozzájutnak a pénzhez, a változtatás miatt ez is bizonytalan lett. A kisebb befizetést vállalók a korábbi szabályozás alapján várhatóan csak 10-15 év után juthattak volna pénzhez, ennyi időre egy átlagos családnak egyébként is szüksége lehet az új lakás megvásárlásához hitelre.

Ha viszont már a futamidő elején megkapják a NOK-os pénzt, akkor egyszerre kell törleszteniük a közösségtől kapott előleget és a lakáshitelt, ezek együtt akár 200 ezer forint körüli összeget is jelenthetnek.

Kattints! Pórul járhat, aki először jut otthonhoz: indul a lakáslottó-licit

Ezzel szemben a lakástakarékoknál pontosan meghatározott futamidővel számolhatunk, így mindenkinek egyértelmű, hogy mikor kapjuk meg a pénzt. Persze a közösségeknél az összes állami támogatás nagyobb lehet, azonban közeli hozzátartozók nevére is köthetünk LTP-t, így négy szerződéssel már havi 80 ezer forintot tehetünk félre, ami éves szinten 960 ezer forintot jelent. Ez már majdnem annyi, mint a NOK 1 millió forintja, ráadásul mindkettő után jár a 30 százalékos állami támogatás a befizetéseink után.

Emiatt viszont a közösségek legfeljebb azoknak lehetnek vonzóak, akik havonta többszázezer forintot tudnak lakásra félretenni, vagy a közeli hozzátartozóknak már van aktív LTP-s megtakarításuk. A NOK egyébként még a költségek szempontjából lehet vonzó a befizetőknek, ugyanis ezt csak egy későbbi kormányrendeletben szabályozzák.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem