12 °C Budapest

Alapjaiban változhat meg a fűtési szolgáltatás Pest belvárosában: Bécs az etalon

MTI
2018. szeptember 19. 12:30

A fővárosi hőgyűrű kiépítése miatt Budapest több pontján is távhővezeték-építés és -bővítés zajlik, a beruházás célja, hogy a belső, sűrűn lakott városrészekben élők is hozzájuthassanak a távfűtéshez - közölte a Főtáv Zrt.

A Főtáv azt írta, a Kéménymentes belváros - szmogmentes Budapest elnevezésű program lényege, hogy összekössék a főváros hőszigeteit, rákapcsolják a belső városrészek - az V., a VI., a VII. és a VIII. kerület - közintézményeit, irodaházait, majd társasházait a kialakított egységes hálózatra, amelybe 2030-ig a most még fejlesztés előtt álló rozsdaövezeteket is bevonják. Ennek révén Budapesten is eltűnhetnének a szmogriadók - tették hozzá. 

Közölték, a távfűtés lehetőségét Dél-Budáról az Erzsébet hídon átvezetve teremtik meg először az V. kerület, majd a szomszédos városrészek számára. A kivitelezési munkálatok Budán és Pesten több helyszínen egyszerre kezdődtek meg. Az Erzsébet hídon zajló munkálatok a forgalmat nem zavarják majd, mert a vezetékeket a hídszerkezet alatt vezetik végig. Többször előfordulhat azonban kisebb-nagyobb forgalomkorlátozás a munkák ütemétől függően, de ezek időzítésében törekednek arra, hogy minimum 2x2 sávon biztosítsák a haladást a hídon, a jelentősebb forgalomkorlátozással járó munkákat pedig az évközi iskolai szünetek idejére ütemezik. 

A budai oldalon a Rudas Gyógyfürdő és a Döbrentei tér környékén várhatók majd forgalmi változások, terelések. A pesti oldalon a Március 15. téren, a Szabad sajtó útján és a Kossuth Lajos utca, valamint a Városház utca térségében kell számítani szakaszosan ideiglenes közlekedési korlátozásokra. Az Erzsébet híd pesti hídfőjénél és a Városház utcánál egy-egy nagy szerelőakna épül, amelyeket egy különleges eljárással készített, mintegy 300 méteres és több mint két méter átmérőjű földalatti közműalagút köt majd össze, így a Kossuth Lajos utca belső szakaszán nem kell útburkolatot bontani és forgalmi korlátozást bevezetni. 

Az ütemezés szerint a teljes kivitelezés - a helyreállítással együtt - májusban fejeződik be. A belvárosi fejlesztés több mint négymilliárd forintba kerül, ezt a Főtáv Zrt. részben saját forrásból, részben pedig uniós támogatásból finanszírozza. A közleményben azt írták, a társaság célja az, hogy a távfűtés terén Budapest is felzárkózzon az európai életminőségi rangsorokat vezető városokhoz, mint amilyen például Bécs. 

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A távhő nem csupán korszerű szolgáltatás, de egyben energiahatékony, környezetbarát, csökkenti a városok zaj- és porterhelését is - írták. Számításaik szerint csak Budapesten 45 ezer gáz-, illetve szilárdtüzelésű háztartás távhőre állítása az évente megközelítőleg 67 ezer tonna szén-dioxid-kibocsátás csökkenését eredményezné, ezen felül éves szinten csaknem 80 tonnával kevesebb egyéb szennyezőanyag kerülne a légkörbe.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem