6 °C Budapest

Agyad eldobod a budapesti lakásbérleti díjaktól: 171 éve sem volt másképp

2019. március 15. 10:02

Drága mulatságnak számított Pesten lakni az 1848-as szabadságharc idején - derült ki friss történelmi visszatekintésből. Hitelfelvételről pedig csak nagyon kevesen álmodhattak akkor. Sőt, hiába a máig eltelt 171 év, a családi költségvetésből akkor is, és most is a bérleti díjak szakították ki a legnagyobb részt.

Még gróf Széchenyi Istvánnak sem sikerült 10 ezer forintnyi "birtokfejlesztési hitelt" kapnia egy bécsi bankháztól. A visszautasítás oka, hogy az ősiség - később eltörölt - törvénye miatt a hitel fedezetéül kínált nemesi birtokot nem lehetett eladni és elidegeníteni, ezért jelzálogot sem tudtak ráterhelni a bankok. Széchenyi azonban nem búslakodott sokat, hanem tollat ragadott és megírta a magyar gazdasági szakirodalom alapművét, a Hitelt - emlékezett vissza közleményében az ingatlan.com.

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején a maihoz képest egész másképp festett Pest-Buda látképe: ekkor indult csak be ugyanis a mostani városképet meghatározó soklakásos bérházak felhúzása az akkor még szinte üres pesti telkeken. Ilyen nagy beruházást csak a legvagyonosabb iparosok, kereskedők és arisztokraták engedhettek meg maguknak. A bérlakás-kiadás azonban kiszámítható, stabil, évi 5-10 százalékos hozammal kecsegtető vállalkozás volt. A korabeli adatok szerint a legnagyobb és legdrágább pesti bérházakból befolyó évi 20-30 ezer forintos jövedelem túltett akár 500 hektárosnál is nagyobb birtokból származó hasznon is. Bár most sokkal elterjedtebb a lakások tulajdonlása, akkoriban az átlagemberek többsége még bérelte az otthonukat.

Árak és fizetések - akkor és most

Hasonlóság viszont, hogy már a reformkorban is a lakbér volt a legnagyobb tétel a családi költségvetésben szinte az összes társadalmi réteg számára. Korabeli adatok szerint a legfényűzőbb, nyolc-tíz szobás lakásokért ekkor évi 1200-2500 forintot fizettek a vagyonos bérlők, míg a polgári igényekhez mért, biedermeier stílusú lakás 300 forint körül kezdődött. Az udvari fekvésű és a külvárosi lakások természetesen olcsóbbak voltak: 1845-ben egy szerény szobáért, közös konyhával, évi 40-60 forintot kértek. Viszonyításul: a József Ipartanodába - amely a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem elődje - évi 1000, míg egy szimpla városi iskolába 300 forintért kerestek tanítót. Egy kőműves vagy ácsmester valamennyivel kevesebbet vihetett haza, napi bérük 1 forint volt, ami egy évre számolva nagyjából 250 forint lehetett, míg a mészároslegények tapasztalattól függően évi 80-240 forintot kaptak.

Érdekes a korabeli díjak összevetése az aktuális budapesti ingatlanbérlet-árakkal. Az átlagos bérleti díj most az ingatlan.com adatai szerint havi 150 ezer forintért, így 

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
ma még egy magasabb, 300 ezres nettó fizetésnek is legalább a felét a lakásbérletre kell fordítani.

Hasonló eredményre jutunk, ha azt nézzük, hogy 170 évvel ezelőtt egy maival leginkább összehasonlítható - három szobából, egy konyhából és egy "kabinetből", azaz kis szobából, fülkéből - álló lakás bérlése évi 180 forintba került. Ez több mint a fent említett iskolai tanító fizetésének a fele, egy ipartanodai oktató viszont már könnyedén megengedhette magának ezt a kényelmes méretű otthont, hiszen a jövedelmének 15-20 százalékát kellett lakbérre fordítania.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem