A legtöbben ezért dobják el az otthonukat, és keresnek másikat

2017. december 16. 09:06

Egy friss felmérés szerint az elmúlt 6 évben sokat változott a lakásvásárlók és eladók motivációja. Az is változott, ki, milyen ingatlant keres.

A Duna House 2011. III. negyedévétől kezdődően gyűjt adatokat az ügyfélprofil jellemzésére, melyet a havonta megjelenő Barométer kiadványában be is mutat. Jelen vizsgálatban ettől az időponttól kezdődően néztük meg hogyan is alakultak az egyes vásárlási és eladási okok a teljes eladás százalékában, illetve darabszámban.

Az eladás okának hátterében vidéken legnagyobb arányban az örökölt ingatlan értékesítése és a nagyobb ingatlanba költözés áll. Ez a két indok rendszeresen, mintegy 5 százalékponttal, gyakoribb, mint a többi eladási motiváció. Az előtörlesztés miatti eladások vidéken 2012. II. felére lecsökkentek, ennek aránya azóta bőven 5 százalék alatti. Egyre több eladás hátterében a kisebb ingatlanba költözés áll vidéken. A válás és a generációs össze- illetve szétköltözések közel azonos arányban vannak jelen, arányuk 5-8 százalék körüli.

Budapesten az eladók legnagyobb aránya nagyobb lakásba költözés miatt értékesíti meglévő ingatlanát, melynek aránya az elmúlt másfél évben meghaladta a 35 százalékot. Sokat csökkent azoknak az aránya, akik örökölt ingatlant értékesítenek, az elmúlt néhány hónapban már a kisebb lakásba költözők aránya is magasabb volt. A fővárosban sokáig 5százalék körüli volt az előtörlesztés miatti értékesítés, a legutóbbi adatok alapján azonban arányuk már csak 1-2 százalék.
Vidéken a vevők legnagyobb hányada 2015. óta nagyobb lakásba költözik. Ezzel egyidőben lecsökkent az első lakást vásárlók aránya.

A nagyobb lakásba költözőkhöz hasonlóan nőtt a befektetők aránya is, viszont csökkent azoknak a vevőknek az aránya, akik kisebb lakásba költöztek.

Budapesten közel sem olyan magas a nagyobb lakásba költöző vevők aránya, mint vidéken. A vásárlás mögött meghúzódó okok közül csak a harmadik leggyakoribb, a vidéki 20 százalék feletti arányhoz képest a fővárosban csak 15 százalék körüli értékkel bír. 2014. közepéig az első lakásukat vásárlók voltak jelen legnagyobb arányban a budapesti ingatlanpiacon, 2014. végétől azonban a befektetők aránya gyors emelkedésnek indult. Ettől az időponttól kezdődően egyértelműen a befektetések dominálnak a fővárosban, a befektetési célú vásárlások aránya jelenleg eléri a 40 százalékot.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A befektetésként vásárolt ingatlanok mérete Budapesten a vizsgált időszak alatt szinte semmit nem változott, átlagosan 50-60 négyzetméteres lakásokba fektetnek évek óta, a leggyakoribb vásárolt méret kereken 50 m2.

Az árakról ilyen fokú állandóság már nem mondható el a Budapesten befektetésként vásárolt ingatlanok esetében. A pontos összevethetőség érdekében a 2017. III. negyedév előtti értékeket a Duna House Országos Lakásindexével korrigáltuk. 2011-ben 419 ezer forint volt az átlagos négyzetméter ára a befektetéseknek. Ezt követően 2012-ben és 2013-ban is 400 ezer forint alatt maradt az átlagérték, majd 2014-től gyors ütemben növekedni kezdett. 2016-ban már az 500 ezer forintos átlag négyzetméter árat is meghaladta a befektetők által vásárolt lakások értéke, 2017-ben pedig megközelítette az 550 ezer forintos értéket is.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem