10 °C Budapest

A keleti országrészben több devizahitelest mentett meg az Eszközkezelő

2013. szeptember 20. 09:33

Már több mint 9 ezer lakást ajánlottak fel a bankok szeptember közepéig a Nemzeti Eszközkezelőnek és az év végéig várhatóan még további 4 ezret - írja a Magyar Nemzet az eszközkezelőre hivatkozva.

A lap pénteki számában közölt írás szerint így valószínűleg megközelíti az idénre megszabott 15 ezres darabszámot az eszközkezelő által átvett lakások száma.

A statisztikák szerint a felajánlott lakóingatlanok többsége családi ház, kisebb része lakás, jellemzően Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Arányaiban jobban érintettek a keleti megyék, illetve a kis települések.

A társaság az ingatlanokat a forgalmi érték 35-55 százalékán veszi meg, a bérlők átlagosan 8500 forint havi bért fizetnek, és a volt tulajdonosok 5 évig vissza is vásárolhatják az ingatlant.

 

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm