11 °C Budapest

A 10 leggyönyörűbb sláger, amit Balázs Fecónak köszönhet Magyarország

2020. november 27. 12:35

Sokkolta a művészvilágot és az egész országot Balázs Ferenc mai halálhíre. Legismertebb és legszebb dalaival emlékezünk rá.

A számtalan díjjal kitüntetett 69 éves rockzenész számait szinte minden generáció kedvelte. Volt, aki fiatal rajongóként járt a koncertjeire, más a szülei cédéiről vagy éppen a rádióból ismerte azokat a slágereit, amelyekről bátran kijelenthetjük, hogy a magyar kultúra jelentős részei. Most ezekből gyűjtöttük össze a legemlékezetesebbeket, hogy így emlékezzünk a legendás előadóra.

Homok a szélben

Maradj velem

A csönd éve volt

Évszakok

Érints meg

Kell, hogy várj

Hazafelé

Idegen

Gyertyák a téren

Nekünk nyílt a végtelen

Címlapkép: MTI/Mónus Márton

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem