7 °C Budapest

7 pénzügyi téma, amiről soha ne beszélj a gyerekkel

2017. február 6. 14:30

A pénzről beszélni a gyerekkel általában nem egyszerű feladat: úgy átadni az információkat, hogy azokat megértse, és eljusson hozzá az az üzenet is, amit a szülők át akarnak adni. Éppen ezért van néhány olyan téma a pénz világában, amiről jobb nem beszélni a gyerekkel.

Korábban már többször is foglalkoztunk azzal, mit érdemes minél hamarabb megtanítani a gyermekeknek a pénzről, a család gazdasági döntéseiről. Ez azért is fontos, mert, ahogy a viselkedést, az általános pénzügyi ismereteket, döntési mintákat is a gyermek elsősorban a szülőktől "lesi el", ők jelentik az első számú példát.

Arról azonban eddig még nem esett szó, hogy mi az, amiről jobb nem beszélni velük. Beth Kobliner új könyvében, amelyben a szülőknek ad tanácsot a gyermekek pénzügyi nevelésében, összegyűjtött hét dolgot, ami jobb, ha a "felnőttek dolga" marad.

1. Mennyit keresel

Kobliner azt javasolja, hogy ne osszuk meg a gyermekekkel, hogy pontosan mennyit is keresünk. Inkább arról essen szó, hogy általában az országban mennyit keresnek az emberek, mennyiből kell megélniük a családoknak, és ahhoz mérten a te családod nagyjából mennyivel gazdálkodhat több, vagy kevesebb pénzből. Ezzel sokkal jobban megérti a családi költségvetést, mintha csak egy pontos számot hallana a keresetedről.

2. Melyik szülő keres többet

A legtöbb családban mind a két szülő dolgozik, de azt nem kell tudnia a gyereknek, hogy melyiküknek magasabb a fizetése. Ebből egy kis gyermek csak azt szűrné le, hogy az egyik szülő hozzájárulása a családi költségvetéshez sokkal fontosabb, mint a másiké. Természetesen, ahogy a gyerekek nőnek, megtanulják, hogy egy orvos, vagy ügyvéd általában többet keres, mint egy tanár.

3. Mennyit teszel félre a nyugdíjas éveidre

A nyugdíjszámlák bonyolultak, még sok felnőttnek, nehogy a gyerekeknek. Valószínűleg nem értené meg, hogy miért kell megtakarítani egy csomó pénzt, és miért nem költitek el.

Amikor 10 éves voltam, a szomszéd kislány azt monda, hogy a szülei egy millió dollárt takarítottak meg a nyugdíjas éveikre. Az első gondolatom az volt, hogy hazudik. Természetesen ez egyáltalán nem elképzelhetetlen (felnőtt fejjel), de semmi jót nem hozott ez a plusz információ, és elég kellemetlen kimenetele lehetett volna az ügynek"

- írta a szerző.

4. Ki tartozik

Gyakran okoz zavart egy család életében egyébként is, ha az egyik rokon tartozik, erről a gyereknek viszont egyáltalán nem kell tudnia.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

"Természetes, hogy irritál, ha egy kedves, de pénzügyek területén felelőtlen testvéred tartozik neked, de inkább elmegy nyaralni, minthogy azonnal törlesztené a tartozását. A gyermeknek viszont nem jó, ha tud erről, mert kialakulhat egy ellenséges érzete a nagybátyja felé, és még évekkel később is emlékezik majd az esetre, függetlenül attól, hogy már rég nem áll fenn a tartozás" - monda Kobliner.

5. Mennyit fizetsz a bébiszitternek

Legyen bizalmas az információ, hogy mennyit is fizetsz azért, hogy valaki vigyázzon a csemetédre. Egy ilyen "árcédula" alááshatja a bébiszitter tekintélyét, és az semmi jóhoz nem vezet.

6. Mennyibe került az ajándék

A gyerekek általában az ajándékot csak egy dimenzióban látják: ajándékot kapni nagyon örömteli és izgalmas dolog. A hozzá kapcsolódó költségekbe nem gondolnak bele, és nem is kell, hogy ez másként legyen. Ha tudnák, hogy egy ajándék drága volt, vagy olcsó, akkor az ferdítene a bennük kialakult értékrenden.
Az ajándék értékét nem mindig tükrözi az ár. Elvégre néha a kis ajándékok a legjobbak, például apa hazaállít két pizzával, és anya egész estére elfelejtheti a konyhát, több időt tölthet a családdal, vagy a pihenéssel.

7. Aggódsz, miből fogod egyetemre küldeni a gyereket

Egyetemre küldeni a gyereket minden szülőnek hatalmas büszkeség. De megtalálni annak a módját, hogy miből finanszírozza, rengeteg álmatlan éjszakát és szorongást jelent. Az egyetemről jobb csak középiskolában beszélni a gyerekkel. És akkor is érdemes elkerülni a túlzottan negatív szavakat, mert könnyen félreértheti, és úgy gondolja: nem tehet ekkora terhet a szüleire, inkább nem tanul tovább. Arról viszont tudhat, hogy a szülők tesznek félre az ő taníttatására.

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem