300 ezerért keresnek úszómestert: a gyógyfürdőket is elérte a munkaerőhiány

2018. november 10. 13:15

Ma már meg sem lepődünk, ha egy szolgáltatást korlátoznak vagy leállítanak szakemberhiány következtében. Nap, mint nap szembejön velünk egy olyan hír, ami erről szól. Budapesten például egy híres fürdő sínyli meg, hogy nincs ember, aki dolgozna, ezért időszakosan le kell zárni az egyik medencét. De a többi fürdőben vajon mi a helyzet? 

Orvos: Öt év múlva, szeptember 6-án lesz a műtétje.Beteg: De hánykor?Orvos: Miért fontos azt tudni? Beteg: Mert 8-ra jön az asztalos. - Ma még nevetünk rajta, de pár év múlva már természetesek lesznek az ilyen és ehhez hasonló párbeszédek. Lassan tényleg kiürül az ország, nem csak orvosokból és asztalosokból van hiány, hanem például úszómesterekből is hiány lesz. 

De minek télen úszómester? - merülhet fel a kérdés sokakban, hiszen (legalábbis a naptár szerint) mindjárt itt a tél. A gyógyfürdők országában azonban most indul a szezon, egyre többen keresik fel ezeket a helyeket, az őszi-téli időszakban.

Azonban egy budapesti fürdőben, az Irgalmasok Veli Bej Fürdőjében időszakosan le van zárva az úszómedence úszómester hiányában. A Pénzcentrum értesülését telefonon keresztül megerősítette a fürdő egy dolgozója: elmondta, hogy ezen a héten például csak délutánonként lehet használni az úszómedencét, mivel az úszómester csak olyankor van bent.

Kérdésünkre azt is elmondta, hogy folyamatosan keresnek úszómestert, meg is találtuk az egyik legnagyobb álláskereső portálon a hirdetésüket. Abból ugyan nem derül ki mennyit kell dolgozni és mennyit lehet keresni, de információink szerint heti 30 órát kell a medence partján tölteni és ezért havi nettó 120 ezer forintos fizetés jár. Az úszómester végzettség természetesen elvárás. Egy OKJ-s úszómester tanfolyam ára, 250 + 40 ezer forint körül van, és nagyjából 200 órás.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Kíváncsiak voltunk, vajon az egész városban hiány van-e úszómesterekből, hiszen egyre népszerűbbek a budapesti gyógyfürdők nem csak a magyarok, de a külföldiek körében is: a látogatóvendégek száma 1 millióval emelkedett 2010-hez képest- mondta Czinege Szilvia, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. értékesítési és marketing igazgatója még februárban az M1 aktuális csatornán. Hozzátette: a gyógyfürdőkbe a vendégek egy része belföldről érkezik, a történelmi nagy műemlékfürdőkbe, mint például a Gellért fürdőben és Széchenyi fürdőben a napi jegyet vásárlók 90 százaléka azonban külföldi.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. által üzemeltetett fürdőkben a takarító, éjszaki takarító és uszodagépész munkakörökben tapasztaljuk a legnagyobb hiányt, azonban olyan nem fordult elő, hogy bárminemű szolgáltatást korlátozni kellett volna. Társaságunknál 2019. januárjától bruttó 300.000 Ft átlagbér felett lehet számolni egy uszodamesteri fizetésnél.

 - válaszolta Czinege Szilvia, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. értékesítési és marketing igazgatója a Pénzcentrum kérdésére.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm