Az MNB friss lakásárindexe szerint 2024 negyedik negyedévében országos szinten 15,1 százalékkal emelkedtek a lakóingatlanok árai

Vízkereszt napja ma a legtöbbek számára onnan ismert, hogy ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát, mivel ezen a napon ér véget a keresztény hagyományok szerint a karácsonyi ünnepkör. Ez azt is jelenti, hogy vízkereszt után veszi kezdetét hagyományosan a farsangi időszak. Az ünnep liturgiában használatos elnevezése az epifánia, mely a görög Epiphania Domini, azaz Urunk megjelenése kifejezésből ered. Az epifánia a görög vallásban egy isten váratlan és érezhető, jót hozó megjelenése, a római császárkultusz idején a kifejezést az uralkodó, azaz a megtestesült isten ünnepélyes látogatására használták. A magyar vízkereszt elnevezés a víz megszentelésének szertartásából származik.
A nyugati kereszténységben január 6-a vízkereszt napja, mely a karácsonyi időszak zárónapja. Az ünnepnaphoz számos keresztény hagyomány, illetve népszokás is kapcsolódik.
Mit ünneplünk vízkeresztkor? Mikor van vízkereszt?
A vízkereszt ünnepe a második legrégebbi keresztény ünnep a húsvét után. A Wikipédia szerint egyes gnosztikus csoportok már a 2. század végén megünnepelték ekkor Jézus megkeresztelkedését, a pogány misztériumvallások jeles napjához és a Nílus vizének megszentelése egyiptomi hagyományához kapcsolódóan. Az ünnep a 3. század végén jelent meg keleten, majd a 4. században nyugaton, mindig január 6-án.
Mivel a 4. századtól Jézus születésének ünnepe, a karácsony keleten és nyugaton is elkülönült az epifániától, a vízkereszt ünnepe azóta három jelentést hordoz: a napkeleti bölcsek eljövetelét, Jézus megkereszteltetését, illetve csodatételét a kánai menyegzőn. Teológiai értelmezése: Jézus Krisztusban Isten jelent meg az emberek igazi Megváltójaként, az ünnep liturgiája Jézus hármas megjelenéséről emlékezik meg.
Az első jelentés a háromkirályok, avagy a napkeleti bölcsek érkezésének ünneplése.
Máté evangéliuma (Mt 2,1-16) szerint a háromkirályok a betlehemi csillag által vezéreltetve jöttek keletről Judeába, hogy a zsidók újszülött királyának kifejezzék hódolatukat. Először Jeruzsálemben keresték a kis Jézust, majd Heródes király gonosz szándékkal Betlehembe utasította őket; ott meglelték a kisdedet, akinek aranyat, tömjént és mirhát ajándékoztak. Az evangélium mágusnak nevezi őket, de nevüket nem említi.
A hagyomány szerint hárman voltak, a 8. században élt Beda Venerabilis nevüket is említi: Caspar, Melchior, Balthasar - magyarul Gáspár, Menyhért, Boldizsár. A tömjénezés szertartása a napkeleti bölcsek tömjénadományára emlékeztet. A háromkirályok hálás témául kínálkozott a festőművészetnek, híres alkotás például Albrecht Dürer és Ferenczy Károly Háromkirályok című festménye is.
Az ünnepi népszokások közé tartozott a csillagozás vagy háromkirályjárás hagyománya, a bibliai királyokat megszemélyesítő alakoskodók köszöntő felvonulása, dramatikus játéka. Az alakokat - a betlehemezés mintájára - gyerekek személyesítették meg. Legfőbb kelléke a csillag volt, amely mutatta az utat Betlehembe. Jellegzetes viseletdarabjuk a díszes papírsüveg. Minden esetben elénekelték a csillagéneket, melynek utolsó két sora így hangzik:
Szép jel és szép csillag
Szép napunk támad.
A vízkereszt második evangéliumi története (Mt 3,13-17) szerint amikor Jézus harmincéves lett, elment a Jordán folyóhoz, ahol Keresztelő Szent János megkeresztelte, és ettől kezdve tanítani kezdett. Megkereszteltetésének emlékére keleten ezen a napon osztották a keresztség szentségét, és áldották meg a vizeket, főleg a Jordánt és a Nílust. Krisztus keresztségének emlékére a vízkereszt volt az ünnepi keresztelések napja, a katolikus egyház tömjént és vizet szentelt, innen származik az ünnep magyar elnevezése.
Az ünnep harmadik evangéliumi jelenete: Jézus a kánai menyegzőn édesanyja kérésére az elfogyott bor pótlására első csodatételeként a vizet borrá változtatta (Jn 2,1). A házszentelés (benedictio domorum) szertartása arra emlékeztet, hogy Jézus jelenlétével kitüntette, megszentelte a kánai házat.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Milyen szokások kapcsolódnak vízkereszthez? Mikor kell leszedni a karácsonyfát?
Vízkereszt napján, január 6-án szokásban volt a szentelmények hazavitele is: a szenteltvíznek gyógyító hatást tulajdonítottak és minden betegségre használták, de hintettek belőle a bölcsőre, a menyasszony koszorújára, a halott koporsójára is. A következő januárig üvegben vagy nagy korsóban tartották, ami megmaradt a következő vízkeresztre, azt a kútba öntötték, hogy annak vize meg ne romoljon. A házakat vízzel és sóval szentelték meg, és a pap krétával írta a szemöldökfára a házszentelés évét és a G. M. B. betűket (Gáspár, Menyhért, Boldizsár).
A vízkereszti népszokásokból közül mára leginkább az maradt meg, hogy ezen a napon bontják le a decemberben felállított karácsonyfát.
Ez nem véletlen, hoszen vízkereszt napja fontos határnap is, mivel a karácsonyi időszak záróünnepe és egyben a nagyböjtig tartó farsangi időszak kezdetét is jelenti. Ennek hossza változó, a nagyböjt kezdetét jelentő hamvazószerda időpontjától függ.
Az egyes európai országokban más-más szokásokkal is találkozhatunk vízkeresztkor. Ilyen például az olasz hagyomány, mely szerint Befana, az öreg boszorkány ajándékot hoz a jó gyerekeknek. Más nyugati országokban, mint Franciaország, Spanyolország, vagy Portugália, illetve egyes latin-amerikai országokban hagyomány különféle süteményeket sütni, amelyben ajándékot - például pénzérmét - rejtenek el. A szokások szerint az lesz a nap királya, aki a rejtett "kincset" megtalálja.
A farsang kezdete
Magyarországon a farsangi szokások a középkorban honosodtak meg, a farsang elnevezése középkori német eredetű lehet. A farsang a közelgő tavasz örömünnepe, egyben a tél és tavasz jelképes küzdelmének megjelenítése is.
A farsang rítusai és hiedelmei főként a farsang vasárnaptól húshagyó keddig tartó három utolsó farsangi napra ("a farsang farkára") vonatkoznak. Ez a télbúcsúztató karneváli időszak, ilyenkor rendezik a híres riói és velencei karnevált, Magyarországon a mohácsi busójárást. A farsang a párválasztás és az esküvők időszaka is volt, mert a nagyböjt időszakában már nem lehetett esküvőket tartani.
A bálokon és táncmulatságokon számos eljegyzésre is sor került. A lányok rokonaik közvetítésével bokrétát adtak a kiszemelt legénynek, aki a farsang végén nyilvános színvallásként a kalapjára tűzte. A farsangvasárnap utáni hétfőn tartották az asszonyfarsangot, amikor a nők korlátlanul ihattak, férfi módra mulathattak. Általános velejárója a farsang ünneplésének a rítusok bőség- és termékenységvarázsló jellege, például a kender, a szőlő megvarázslása a farsangi ételmaradékokkal. Jellegzetes farsangi ételek a káposzta, a disznóhús és az elengedhetetlen farsangi fánk.
Az MTVA Sajtóarchívumának anyaga és a Wikipédia alapján
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egy jó szörp titka: így lett a házi receptből sikeres vállalkozás
A semmiből indulva vált országosan ismert prémium márkává a Mayer szörp.
-
Neked 1%, nekik egy újabb lépés a kórházi magány ellen (x)
Az Amigos a gyerekekért önkéntesei, 10 éve viszik a játékos nyelvtanulást a kórházakba. Segítsd őket, hogy jövőre is ott lehessenek a kórházi ágyak mellett.
-
Kiváló minőségű tejtermékek minden napra (x)
A Sole-Mizo Zrt. hat Mizo márkaterméke szerezte már meg a KMÉ-védjegyet, amely a kiemelkedő minőség garanciája a fogyasztók számára.
Portfolio Gen Z Fest 2025


