27 °C Budapest
Aerial view from Buda Castle in sunny day

Brutális, ami a magyar ingatlanpiacon történik: őrülten elszálltak az árak az üdülőkörzetekben

2022. július 2. 13:33

A hazai kiemelt üdülőkörzetek lakóingatlan- és üdülőpiacain együttesen átlagosan 12 százalékkal emelkedtek a fajlagos árak tavaly az egy évvel korábbihoz képest – derül kiegy friss kutatásból. A kiemelt üdülőövezetek közül a Tisza-tónál emelkedtek legnagyobb mértékben a négyzetméterárak 2021-ben, és jelentős volt a növekedés a Mátra-Bükk üdülőövezetben is. A Tisza-tónál ugyanakkor még mindig jóval alacsonyabbak a négyzetméterárak, mint a Balatonnál, amelynek környékén sokan már nem csak a másodlagos, hanem az elsődleges lakásukat vagy házukat vásárolták meg az otthoni munkavégzés terjedésével.

A Takarék Index, a Magyar Bankholdinghoz tartozó Takarék Jelzálogbank kutatásának tanúsága szerint a kiemelt üdülőövezetek közül a legnagyobb, több mint 30 százalék feletti mértékben a Tisza-tónál emelkedtek a négyzetméterárak 2021-ben, ugyanakkor itt még mindig jóval alacsonyabbak, mint a Balatonnál. Számottevő, 20 százalék körüli volt az emelkedés a Mátra-Bükk üdülőövezetben. A legkevésbé Sopron-Kőszeghegyalján és Budapest körzetben nőtt a négyzetméterenkénti ár, 7, illetve 8,6 százalékkal.

A legdrágább kiemelt üdülőövezet továbbra is a budapesti, itt 700 ezer forint az átlagos négyzetméterár. Ezt követi a Balaton vidéke, ahol átlagosan hozzávetőleg 570 ezer forintot kellett fizetni egy üdülő vagy lakóingatlan négyzetméteréért 2021-ben. A harmadik a Dunakanyar, a negyedik pedig Sopron-Kőszeghegyalja, mindkét helyszínen négyzetméterenként 420 ezer forint körül volt az átlagár.

A lakások és üdülők négyzetméterenkénti ára továbbra is a Tisza-tónál a legalacsonyabb a kiugró drágulás ellenére is, 140 ezer forintos átlagos négyzetméterárak a jellemzőek. A különböző üdülőkörzetekbe tartozó települések közül változatlanul a Balaton mellettieken a legmagasabbak a négyzetméterárak. Tavaly Zamárdi volt a legdrágább, csaknem egymillió forintos átlagos négyzetméterárral, de a kevés tranzakció miatt az ingatlanok összetétele erősen befolyásolhatta az árak alakulását, valószínűleg jó minőségű, újszerű, illetve parthoz közeli ingatlanok cserélhettek nagyobb arányban gazdát. A második legdrágább településnek négyzetméterenként 850 ezer forinttal Balatonlelle bizonyult, amelyet Balatonföldvár, Siófok, Fonyód és Balatonfüred követett 802 ezer, 752 ezer, 741 ezer, illetve 675 ezer forintos négyzetméterárral.

Keszthely 389 ezer forintos átlagos négyzetméterárral tavaly a legolcsóbb volt a Balaton melletti települések közül. Már megelőzte a Velencei-tó partján fekvő Gárdony, ahol 480 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár. A Tisza-tónál, Tiszafüreden 200 ezer forintot kellett fizetni egy lakóingatlan vagy üdülő négyzetméteréért.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 42 034 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,96%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 42 083 forintos törlesztőt (THM 10,01%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az éves árváltozások mellett az elemzők tízéves időtávon is vizsgálták az üdülőkért és lakóingatlanokért átlagosan fizetendő árak alakulását a kiemelt üdülőkörzetekben. Eszerint a legnagyobb, 176 százalékos drágulás a budapesti övezetet jellemezte, majd 156 százalékos emelkedéssel Sopron-Kőszeghegyalja, utána pedig a Velencei-tó és a Vértes alkotta övezet következett a sorban 149 százalékkal. Az egyre nagyobb agglomerációs szerepének köszönhetően a Velencei-tó-Vértes kiemelt üdülőkörzet még a Balatonhoz képest is relatíve felértékelődött az elmúlt tíz évben. A Balatonnál 134 százalékos árnövekedést mértek 2011 és 2021 között az üdülők és a lakóingatlanok fajlagos árában. A legkisebb, 65 százalékos emelkedés a Tisza-tónál volt tapasztalható.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Nagy siker a közösségépítő agrárprogram: így fogadhatsz Te is örökbe egy birsalmafát

Hatalmas siker a birsalmafa-örökbefogadó program, az a cél pedig, hogy közösséget építsenek, egyre inkább beérni látszik.

Semmit nem ér csak az ötlet: sok magyar így rontja el az esélyeit arra, hogy a saját főnöke lehessen

Sokakat vonz az, hogy a saját főnöke legyen, ráadásul többen éreztük már úgy, hogy olyan ötlettel rukkoltunk elő, ami tényleg felpörgetné a piacot.

Alapvető hibákon úszik el a magyarok pénze: erre figyelj, ha nem akarsz legatyásodni

A mostani gazdasági helyzetbe szinte bármit megtennénk, hogy spóroljunk, azonban sokan tapasztalhatják azt, hogy hiába igyekeznek, még így is elfolyik a pénz a bankszámlájukról.

Ilyet még nem láttál: így adnák ki a magyar gyerekek kedvenc könyvét újra

Közösségi finanszírozással adnák ki újra a 2012-es év gyerekkönyvét, a Dobozvárost.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2022. augusztus 20. szombat
István
33. hét
KONFERENCIA
Tovább
Portfolio Future of Finance 2022
Októberben jön a magyar pénzügyi szakma nagy találkozója.
Energy Investment Forum 2022 - A MEKH szakmai támogatásával
Válság kontra klímacélok? Lesz miről beszélni az Energy Investment Forum-on!
Private Health Forum 2022
A hazai magánegészségügy legkiemelkedőbb konferenciája.
EZT OLVASTAD MÁR?