12 °C Budapest
Male Electrician With Screwdriver Repairing Fire Sensor

Nyáron sem alszik a néma gyilkos: könnyen keverhetőek a tünetek, idén többen belehaltak

2021. július 22. 05:54

A legtöbben a fűtési szezonhoz kötik a szén-monoxid-mérgezés veszélyét, ám ez óriási tévedés, nyáron ugyanúgy fennáll a mérgezés veszélye. Mint a Pénzcentrum megtudta, június 1-je óta 178 alkalommal riasztották a tűzoltókat a mérgező gáz miatt, 15-en szenvedtek mérgezést, négy emberen pedig már nem lehetett segíteni. Lapunk megkeresésére Mukics Dániel, a katasztrófavédelem szóvivője elmagyarázta, miért nem vagyunk nyáron sem biztonságban, és a tűzoltó alezredes azt is kifejtette, hogyan kerülhetjük el a bajt.

Sokan tévesen a fűtési szezonhoz kötik a szén-monoxid-mérgezés veszélyét, holott egész évben fenyegető problémáról van szó! Olyannyira, hogy nyáron sem ritkák a tragédiák, amelyek jelentős része akár megelőzhető is lett volna. A Pénzcentrum most az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság segítségével járt utána, miért fenyeget minket nyáron is a szén-monoxid, és mit tehetünk, hogy megelőzzük a bajt.

Mukics Dániel, az OKF szóvivője lapunk megkeresésére kiemelte, hogy nemcsak a fűtőeszközök lehetnek forrásai a mérgező gáznak, hanem a nyílt égésterű vízmelegítők is.

Mivel meleg vízre egész évben szükségük van az embereknek, a mérgező szén-monoxid veszélye is jelen van egész évben. Minden nyílt lánggal működő fűtőeszköz és vízmelegítő veszélyes lehet, ha nem kap megfelelő mennyiségű levegőt működés közben.

- húzta alá a tűzoltó alezredes, aki elmondta, hogy 2021-ben már 596 esetben riasztották a tűzoltókat a mérgező gáz miatt, 152-en szenvedtek valamilyen mértékű szén-monoxid-mérgezést, 15 ember pedig életét vesztette a szén-monoxid miatt.

A szén-monoxid azért nagyon veszélyes, mert az emberi érzékszervek számára láthatatlan, de még az állatok sem képesek kiszagolni. A mérgezés tünetei pedig könnyen összetéveszthetőek más betegség tüneteivel:

  • émelygés,
  • fejfájás,
  • szédülés,
  • hányinger.

A mérgező gáz súlyos oxigénhiányt okoz a szervezetben, károsítva az agyat, a tüdőt, a szívet. Tartós belélegzés esetén akár halálhoz is vezethet, de gyakran időben elkezdett kezelés mellett is maradandó károsodást okoz.

A felújításból is lehet nagy baj

Mukics Dániel szerint a szén-monoxid problémaköre az elmúlt évtizedben kapott nagyobb figyelmet: ennek oka, hogy sokan a régi fa ajtókat és ablakokat remekül szigetelő műanyag nyílászárókra cserélték.

Amíg a régebbi fa nyílászárók légrésein be tudott áramolni a friss levegő a szobába, addig az új jól szigetelő ajtók és ablakok nem teszik ezt lehetővé. A nyílt égésterű fűtőeszköz (ami lehet egy kandalló, egy cserépkályha, vagy egy gázkazán), és a nyílt égésterű vízmelegítő működés közben a szoba levegőjét elhasználja és ha nincs megfelelő mennyiségű oxigén, tökéletlen égés alakul ki, aminek a mellékterméke a kis koncentrációban is halálos szén-monoxid

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

- ismertette, majd pedig arra is felhívta a figyelmet, hogy a szén-monoxid létrejöttét elősegítheti minden olyan épületgépészeti megoldás is, ami megváltoztatja az otthonunkban a levegő áramlását.

Ilyen lehet a páraelszívó, vagy a mobil klíma is.

A nyári hőségben elsősorban társasházaknál fordulhat elő, hogy légdugó alakul ki a kéményben. Ilyenkor a kémény belső hőmérséklete hidegebb, mint a külső hőmérséklet, a vízmelegítő működésekor keletkező meleg füstgáz pedig nem tudja maga előtt kilökni a kéménybe beszorult hideg levegőt. Emiatt a füstgáz visszaáramlik a vízmelegítő égésterébe és ugyanúgy tökéletlen égés jön létre, mintha a túl jól szigetelő ablakok miatt nem lenne elég oxigén a szobában, és ez szén-monoxid létrejöttéhez vezet.    

Így előzd meg a bajt!

Teljesen mindegy, hogy milyen évszak, vagy éppen napszak van, a legfontosabb a szén-monoxid kialakulásához vezető tényezők elkerülése - hangsúlyozta Mukics Dániel. A szóvivő azt ajánlja, hogy

  • az új ablakokba szereltessünk résszellőzőt, nem elegendő, ha néha kiszellőztetünk.
  • A fürdőszobai szellőzőnyílásokat átépítésnél ne szüntessük meg.
  • Éljünk az ingyenes kéményseprés lehetőségével. (Itt lehet időpontot foglalni)
  • Évente egyszer szakemberrel ellenőriztessük a fűtő- és vízmelegítő eszközeinket.
  • Vegyünk egy jó minőségű szén-monoxid-érzékelőt. (Itt érhető el az érzékelők pozitív és negatív listája)
  • Ha megszólal az érzékelő, azonnal menjünk szabad levegőre és hívjuk a 112-es segélyhívó számot!

A szakember azt is elmondta, miképpen kell szakszerűen felszerelni a készüléket: szén-monoxid-érzékelőt a nyílt égésterű fűtőeszköz, vagy vízmelegítő közelébe, attól egy-másfél méterre helyezzük el a fejünk magasságában. Ügyeljünk arra, hogy ne a szoba sarkában kapjon helyet, a sarkoktól 20 centiméter távolságba tegyük!

Minden szén-monoxid-érzékelőnek van egy szavatossági ideje, ha ez eltelt, már nem nyújt biztonságot a készülék, újat kell vásárolni. Ez gyártóktól függően lehet öt, hét, vagy tíz év is

- húzta alá Mukics Dániel.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem