Lakásfelújítási támogatás: önerő nélkül is járnak a milliók, szinte ingyen adják a bankok

Lakásfelújítási támogatás: önerő nélkül is járnak a milliók, szinte ingyen adják a bankok

2021. május 13. 05:48

Az európai kormányok egyik legfontosabb, hosszú távú célkitűzése, hogy javulást érjenek el a folyamatosan romló demográfiai adatok terén, és minél több gyermek vállalására ösztönözzék a családokat. Magyarországon az otthonteremtési program hivatott arra, hogy támogassa a gyermeket nevelő szülőket, hogy megfelelő körülményeket biztosíthassanak számukra. A program egyik legújabb eleme a 2021 januárja óta elérhető otthonfelújítási támogatás, melynek keretében akár 3 millió forinttal is hozzá tud járulni az államkassza a már meglévő otthonok korszerűsítéséhez, felújításához. A támogatás maximális kihasználásához azonban 3 millió forintnyi önerő is szükséges, mely az otthonfelújítási kölcsön nevű konstrukció biztosít már számos hazai pénzintézetnél. 

Nem csak Magyarország, de az egész európai kontinens társadalma öregszik, azaz kevés gyermek születik, az átlagéletkor pedig évről évre magasabb. Ez számos problémát felvet, gondoljunk csak az egyre nagyobb terhelésnek kitett egészségügyi ellátórendszerekre, vagy éppen a nyugdíjasainkra, akiket egyre kevesebb aktív dolgozó tart el a befizetett járulékokból.  Éppen ezért kormányok egyik legfontosabb célkitűzése, hogy javítsák a folyamatosan romló demográfiai görbéket, és minél több gyermek vállalására ösztönözzék a családokat.

A magyar kormány egy komplex családtámogatási programot dolgozott ki a probléma orvoslására, melynek részeként a korábbi években elérhető lett a CSOK, a CSOK mellé felvehető kedvezményes kamatozású kamattámogatott hitel, a falusi CSOK, az adó-visszatérítési támogatás, a Babaváró hitelt, de ugyanennek az intézkedéscsomagba tartozik a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása, a négy- vagy többgyermekes édesanyák személyijövedelemadó-mentessége, a nagyszülői gyed bevezetése, legújabb eleme pedig a tavaly év végén bejelentett és 2021. január 1-től elérhető otthonfelújítási támogatás.

Ez azoknak a legalább egy gyermeket nevelő, vagy gyermeket váró családoknak szól, akik már rendelkeznek saját otthonnal, és azt szeretnék korszerűsíteni, szépíteni. Fontos kitétel, hogy csupán a gyermek 25 éves koráig vehető igénybe a támogatás, de cserébe már a 12 hetes magzat is gyermeknek számít.

6 milliónak a fele 3 millió forint

A támogatás keretében maximum 3 millió forintot lehet igényelni, de természetesen ennél kisebb összeg is kérhető, melyet az anyagköltségekre, illetve a munkadíjakra lehet elkölteni fele-fele arányban. Ez azt jelenti, hogy aki kihasználná a maximális támogatási keretet, annak legalább 6 millió forintot kell előteremtenie, hogy előfinanszírozhassa a munkálatokat, majd később az elköltött összeg felét a számlák ellenében tudja visszaigényelni az Államkincstártól.

Megtakarítás szempontjából azonban nem állnak túl jól a magyarok: 31 százalékának nincs semmilyen megtakarítása, ez az arány ráadásul a 40-59 évek körében 40 százalék, és ezzel megelőzik még a fiatalabb, 25-39 éves kört is, ahol 31 százalékos ez a mutató. A gyerekes családok pedig mindössze 45 százaléka képes valamekkora összeget elkülöníteni havi rendszerességgel.

Felismerve ezt a problémát, azok számára, akik nem rendelkeznek a felújítások elvégzéséhez szükséges saját forrással, otthonfelújítási hitel érhető el a 17/2016. (II.10.) kormányrendelet 14b. alcíme szerint. Ez 2021 február 1-je óta már számos hazai hitelintézetnél elérhető.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 6 százalékos THM-el, és havi 106 085 forintos törlesztővel fel lehet venni a Raiffeisen Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,42% a THM; a K&H Banknál 6,43%; az Erste  Banknál 6,67%,  a MagNet Banknál pedig 6,8%; míg az UniCredit Banknál 6,9%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a Sopron Bank, a Takarékbank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Mostanra számos hazai pénzintézet kínál különböző konstrukciókat, a Raiffeisen Banknál például, ha a maximális 6 milliós kölcsönt veszed fel, a kalkuláció szerint 10 évig havi 57 935 forint lesz a törlesztőd, Az OTP Banknál 58 052 a havi részlet ugyanúgy 10 évre, az Erste Banknál 57 936 forint, a Takarékbanknál 58 063 forint, a Gránit Banknál pedig 58 052 forint.

Ámha úgy döntesz, hogy az utóbb igényelt állami támogatás összegével előtörlesztés révén csökkentenéd a hiteled összegét, akkor ezt egyszerűen megteheted, sőt, ha a Takarék Otthonfelújítási Kamattámogatott Kölcsönt választottad, akkor ez a tranzakció számodra díjmentes lesz. Ez annyit jelent, hogy ha sikerült mindent maximálisan kihasználnod, 6 millió forint hitelt vettél fel, van számlád 1,5 millió forintnyi anyagköltségről és 1,5 millió forintnyi munkadíjról, igényelted a 3 millió forint támogatást, amit akár a hitel előtörlesztésére is fordíthatsz, akkor megfeleződik a havi törlesztőd díjmentesen.

Tombol a felújítási láz

Egy friss felmérésben a résztvevők 17,6 százaléka nyilatkozott úgy, hogy kifejezetten az otthonfelújítási támogatás miatt vág bele valamilyen felújításba, míg 58,8 százaléka egyébként is felújított volna, de a támogatás hatására sokkal több felújítási munkálatot fog elvégezni a közeljövőben. Az is kiderült, hogy a támogatásra jogosultak közel fele 3-6 millió forint közötti összeget, míg a támogatásra nem jogosultak 50 százaléka 1-3 millió forint közötti összeget költene lakásfelújításra. Érdemes azonban gyorsan dönteni, hiszen január óta szinte tombol a felújítási láz: a kormány által meghirdetett otthonfelújítási támogatás hatalmas érdeklődést váltott ki a lakosság körében.

Ennek is betudható, hogy az év elején 5-7 százalékos áremeléssel lehetett találkozni, de évközben akár kétszámjegyű áremelkedés is elképzelhető. A hiteligénylésekkel kapcsolatosan a Takarékbank eddig tapasztalatai alapján vidéken nagyobb az érdeklődés az otthonfelújítási kölcsön iránt. Mintegy 90 százalékát vidéki fiókokban nyújtották be az igényléseknek.

Az építőiparra gyakorolt hatásokat és ágazati változásokat folyamatosan nyomon követi az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége. Koji László, elnök a lakásfelújítási programmal kapcsolatban elmondta, hogy az ÉVOSZ becslései szerint március végén, április elején a lakásfelújítással foglalkozó cégeknek kb. 10 százalékkal nagyobb a rendelésállománya múlt év február végéhez mérten. A lakásfelújítási program iránti érdeklődés egész évben ki fog tartani és erősödni fog.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Semmit nem ér csak az ötlet: sok magyar így rontja el az esélyeit arra, hogy a saját főnöke lehessen

Sokakat vonz az, hogy a saját főnöke legyen, ráadásul többen éreztük már úgy, hogy olyan ötlettel rukkoltunk elő, ami tényleg felpörgetné a piacot.

Alapvető hibákon úszik el a magyarok pénze: erre figyelj, ha nem akarsz legatyásodni

A mostani gazdasági helyzetbe szinte bármit megtennénk, hogy spóroljunk, azonban sokan tapasztalhatják azt, hogy hiába igyekeznek, még így is elfolyik a pénz a bankszámlájukról.

Ilyet még nem láttál: így adnák ki a magyar gyerekek kedvenc könyvét újra

Közösségi finanszírozással adnák ki újra a 2012-es év gyerekkönyvét, a Dobozvárost.

Sok magyar nem is tud erről az egyszerű trükkről: milliókat bukhatnak, ha nem figyelnek oda

A vállalkozásunk sikere rengeteg dolgon múlhat, nem elég az ötlet, bizony kemény munkát kell fektetni a sikerbe.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2022. augusztus 17. szerda
Jácint
33. hét
KONFERENCIA
Tovább
Portfolio Future of Finance 2022
Októberben jön a magyar pénzügyi szakma nagy találkozója.
Energy Investment Forum 2022 - A MEKH szakmai támogatásával
Válság kontra klímacélok? Lesz miről beszélni az Energy Investment Forum-on!
Private Health Forum 2022
A hazai magánegészségügy legkiemelkedőbb konferenciája.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2022. augusztus 17. 20:55