14 °C Budapest

20-szal több négyzetméter fele annyi pénzért: sokkoló különbség Budapest és a vidék között

2019. március 16. 17:01

A növekvő ingatlanárak ellenére sem csökkent az első lakásukat vásárló fiatalok aránya, derül ki egy friss elemzéséből. A vásárlási célok között hosszú évek óta 20-25 százalékos arányával előkelő helyen áll az első, saját tulajdonú ingatlan megtalálása. A Magyar Nemzeti Bank Versenyképességi programjában javasolt illetékkedvezmény növelése, új lakás esetén pedig az illetékkedvezmény értékhatárának folyamatos felülvizsgálata így több mint 30 ezer adásvételnél jelenthetne segítséget.

Az ingatlanpiacon mindig különös szerepben vannak az első lakásvásárlók, számuk és arányuk megmutatja a fiatalok gazdasági helyzetét és otthonteremtési lehetőségüket. Arányuk az elmúlt évek statisztikái alapján stabil, a fővárosban és vidéken egyaránt. A családvédelmi és otthonteremtést segítő kormányzati intézkedések hatására azonban a következő években növekedhet a számuk az ingatlanpiaci szakértő szerint. 

A jelenlegi ingatlanpiacon az első otthonukat kereső fővárosi fiatalok átlagosan 50-60 négyzetméteres lakást választanak, amelyre 25-30 millió forintot szánnak. Vidéken ennél nagyobb, 70-80 négyzetméteres ingatlanok a keresettek körükben, amelyért 15 millió forint körül fizetnek

- nyilatkozta Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője. "Az MNB illetékkedvezménye a lakásvásárlás járulékos költségeinél jelentene kedvezményt a fiatalok számára, amely tovább segítheti a vásárlási motivációjukat."


NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm