11 °C Budapest

10-ből 9 magyar maradt már cikiben emiatt: vélhetően te is mindig elrontod

2019. június 12. 13:30

Szinte minden magyarnak meggyűlt már a baja a tegeződés, magázódás intézményével, a legtöbb kínos emlék leginkább fiatal korban "jön létre" - derült ki az NRC által az apartman.hu megbízásából készült kutatásból. A szállóvendégek és szállásadók kommunikációját vizsgáló felmérés szerint a magyarok harmada el is törölné, a többség pedig a könnyebb és felszabadultabb párbeszédet biztosító tegeződésre térne át.

Okozott-e már Önnek valaha kínos pillanatot az, hogy nem tudta, tegezzen vagy magázzon valakit - tette fel a kérdést az apartman.hu megbízásából az NRC piackutató. A válaszok alapján úgy tűnik, hogy bizony szinte mindannyiunknak: a 18-59 éves korosztály 86 százaléka tud visszaidézni legalább egy rendkívül kellemetlen pillanatot. Az apartman.hu a kutatásban arra is rákérdezett, hogy vajon okkal érzi-e a magyarok többsége kínosnak ezt a szituációt.

Úgy tűnik, hogy igen, hiszen nagyjából minden második magyart zavarja, ha ismeretlenek tegezés helyett magázzák, vagy éppen fordítva, vagyis nagy az esély arra, hogy nem találjuk el egy ismeretlen honpolgár megszólításakor alkalmazandó formulát

- mondta Kolma Kornél, az apartman.hu oldal vezetője.

Mindezek után adja magát a kérdés, hogy vajon eltörölnék-e a magyarok a tegeződés, magázódás intézményét, s ha igen, akkor melyikre térnének át.

A szinte mindannyiunk által átélt kellemetlenségek ellenére a válaszadók fele szerint minden jó úgy, ahogy most van. A magyarok harmada ugyanakkor véget vetne a kétféle megszólításnak, 16 százaléknak pedig nincs a téma kapcsán egyértelmű véleménye, nem tudja, mi lenne a helyes irány

- tette hozzá Kolma Kornél. Habár az előbb felvázolt megállapítások általánosan jellemzőek, a tegeződéspártiak aránya valamivel magasabb a középfokú végzettséggel rendelkezőknél, a 40-49 éveseknél, az elváltaknál, valamint a hölgyek körében.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az apartman.hu kutatásában arra is kereste a választ, milyen gondolatok társítunk a kétféle megszólításhoz. Az első szó, ami a többség eszébe jut a magázódásról, az a tisztelet, de többen kapcsolják a szóhoz az idős(ebb) kort, illetve a távolságtartást is. A kínos helyzetek, a magázódás nehézsége csak nagyon kis (1% körüli) arányban jelenik meg a spontán asszociációk között. A 18-59 éves hazai lakosság szerint egyébként a tegezés nagy előnye lenne, hogy könnyebbé, felszabadultabbá tehetne a magyarok kommunikációját (főként a fiatalok szerint), azonban több mint a válaszadók fele gondolja, hogy egy idős ember tegezése udvariatlanság. Az apartman.hu által a szállóvendégek és szállásadók kommunikációja kapcsán készült kutatásból az rajzolódik ki, hogy funkcionálisan nem hiányzik a magázódás: nem mondjuk, hogy nehezebb lenne kifejezni a tiszteletet vagy udvariasnak lenni magázódás nélkül. Vagyis inkább a hagyomány tisztelete indokolja, hogy mégis ragaszkodunk hozzá.

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm