14 °C Budapest

10-ből 7 esetben így bukják el a lakást a bérlők

2018. augusztus 18. 18:00

Az elmúlt évben 22 százalékkal nőtt a közjegyzők előtt kötött lakásbérleti szerződések száma, egyre több bérbeadó fordul közjegyzőhöz a nagyobb biztonság és a későbbi pereskedés elkerülése érdekében - derül ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara adataiból. A bérbeadók elsősorban a nem fizető, és az ingatlant elhagyni nem akaró bérlők ellen kívánják bebiztosítani magukat a közjegyzői okirattal, amely alapján közvetlenül végrehajtást lehet indítani. A közjegyzők tapasztalatai szerint a problémás esetek 70 százalékában a bérbeadók a nemfizetés miatt mondják fel a bérleti szerződést, végrehajtásra azonban végül csak elvétve - évente mindössze 300 esetben - kerül sor.


Több mint 600 ezren élnek hazánkban bérelt lakásban, a kiadó ingatlanok száma folyamatosan nő: a fővárosban 2018. júliusára a tavalyi évhez képest 16 százalékkal nőtt az elérhető albérletek száma, és több megyei jogú városban is bővült a kínálat. Jelenleg is több mint 10 ezer lakást kínálnak kiadásra, amelyek iránt különösen augusztusban nagy a kereslet. 2017. óta a bérleti díjak is emelkedtek, Budapesten egy átlagos lakás ára 150 ezer forint, ami egyre nagyobb terhet jelent a bérlőknek, akik a statisztikák szerint már az átlagbér kétharmadát költik havonta lakhatásra.

Egy ingatlan kiadásakor mindig a bérbeadó viseli a nagyobb kockázatot, mivel a bérlemény a bérleti szerződés megkötésétől kezdve "birtokba van bocsátva", és a bérlő van a birtokon belül - hangsúlyozza dr. Tóth Ádám. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke hozzátette, hogy a bérlőt megilleti az úgynevezett birtokvédelem, azaz őt csak a bérleti szerződés megszüntetésével lehet kimozdítani az ingatlanból. Gyakran előfordul azonban, hogy a bérlő nem akar kiköltözni a bérleményből, annak ellenére, hogy nem teljesíti a fizetési kötelezettségét. Ilyen helyzetben előfordulhat, hogy csak hosszú pereskedés árán lehet elérni, hogy a bérlő kiköltözzön az ingatlanból.

Ezt felismerve, az elmúlt években egyre többen fordulnak közjegyzőhöz, hogy bebiztosítsák magukat a problémás bérlőkkel szemben: az elmúlt három évben 60 százalékkal nőtt a közjegyzők előtt megkötött ingatlan bérleti szerződések száma, az elmúlt egy évben pedig 22 százalékos volt a növekedés. A közjegyző, mint megelőző jogvédelmet biztosító hatóság, többféle módon is tud segíteni - hangsúlyozza dr. Tóth Ádám. A közjegyzői okiratba foglalt bérleti szerződés - vagy az egyszerűbb és olcsóbb, a bérlő által a közjegyző előtt a bérleti szerződés vonatkozásában megtett egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozat - alapján szerződésszegés esetén ugyanis azonnal végrehajtás indítható, és ezáltal akár ki is költöztethető a bérlő az ingatlanból. Ma már a lakás vagy iroda bérbeadásával foglalkozó nagyobb ingatlanközvetítők által bonyolított bérbeadás esetén a legtöbb ügyben a birtokbavétel feltétele, hogy a bérlő közjegyzői okiratba foglalt kötelezettségvállalást, úgynevezett kiköltözési nyilatkozatot tegyen arról, hogy amennyiben a bérleti szerződés bármely oknál fogva megszűnik, úgy az ingatlanból kiköltözik, és a bérbeadónak bérleményt visszaszolgáltatja.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
A közjegyzők tapasztalatai szerint a bérleti szerződés felmondására 10 esetből 7 alkalommal tipikusan azért kerül sor, mert a bérlő nem fizeti a bérleti, vagy közüzemi díjakat, ritkább esetben pedig azért, mert nem tartja be a lakáshasználat feltételeit, azaz nem a szerződés szerint használja az ingatlant.

Magánszemélyek bérlők esetében jellemzően 2-3 hónap fizetési elmaradás az a lélektani határ, ami után a bérbeadók a szerződés felmondása mellett döntenek, cég bérlő esetén már egy havi késedelem esetén is megteszik a szükséges jogi lépéseket - mondta el dr. Tóth Ádám. A közjegyzők szerint ugyanakkor végrehajtásra, az elmarad bérleti díj behajtására, vagy a bérlő kiköltözésének hatósági úton történő kikényszerítésére még a problémás esetekben is csak ritkán kerül sor, a közjegyzői okirat megléte ugyanis önmagában növeli a fizetési és teljesítési hajlandóságot.

Ezt igazolja az is, hogy a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) adatai szerint évente a felmondott bérleti szerződések miatt indított végrehajtási ügyekben megközelítően 300 esetben kerül sor lakásügyben hozott bírósági határozat alapján ingatlan-kiürítésre. Dr. Schadl György, az MBVK elnöke hozzátette, ebben az önkormányzati tulajdonú ingatlanok, illetve irodahelyiségek ugyan nincsenek benne, de mindent egybevéve mintegy 3 ezer ingatlan-kiürítési eljárás zajlik évente Magyarországon, az esetek túlnyomó többségében ugyanakkor végül nem kerül sor hatósági intézkedésre.
A közjegyzői okirat megléte nemcsak a bérbeadót, hanem a bérlőt is védi, hiszen nem követelhetnek tőle magasabb bérleti díjat a szerződésben foglaltnál, és annak elkészítésekor a közjegyző nem a másik fél megbízottjaként, hanem pártatlanul jár el.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem