7 °C Budapest

1,3 millió magyar maradt hoppon a telefonja miatt: ezt még megtehetik

2017. július 4. 22:00

Június 30-án járt le a határideje az előrefizetős SIM-kártyák adategyeztetésének, és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz (NMHH) beérkezett szolgáltatói adatok szerint a kártyák több mint kétharmadát egyeztették az előfizetők a szolgáltatókkal. Aki lecsúszott a határidőről, annak mindhárom szolgáltatónál lehetősége lesz új szerződéskötés mellett a hívószáma és az egyenlege visszaszerzésére.

A szolgáltatóktól kapott jelentések hatósági összesítése alapján a nagyjából négymillió érintett SIM-kártya 68 százalékánál, több mint 2,7 millió esetben történt meg az adategyeztetés múlt hét péntek éjfélig. Az NMHH ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy a nem azonosított SIM-kártyák között nagy számban lehetnek olyanok, amelyek adatait szándékosan nem egyeztették, mert már nem használják azokat - írja közleményében az NMHH.

A hatóság álláspontja szerint, ha valaki elmulasztotta az adategyeztetést a június 30-i határidő előtt, adott ideig nincs jogi akadálya a kikapcsolás után a hívószám és az egyenleg visszaszerzésének, ehhez viszont új szerződéskötés szükséges. 

A Telekom, a Telenor és a Vodafone egyaránt nyitott a szerződések újrakötésére, a részletekről a szolgáltatók adnak tájékoztatást.

A szolgáltatók adategyeztetési gyakorlatát a hatóság a törvény hatályba lépésétől fogva folyamatosan figyelemmel kísérte és jogértelmezéssel segítette. Most, a határidő lejárta után az NMHH folytatja az ellenőrzést, amelyben azt vizsgálja, hogy a szolgáltatók az előírásoknak megfelelően hajtották-e végre az adategyeztetést.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem