16 °C Budapest
Így is lehet: több mint 100 ezer magyar könnyebben szerezte meg élete legfontosabb papírját

Így is lehet: több mint 100 ezer magyar könnyebben szerezte meg élete legfontosabb papírját

2021. szeptember 9. 13:32

A kormány idén júliusban ismét lehetővé tette, hogy az augusztus végéig sikeresen záróvizsgázók nyelvvizsga nélkül is átvehessék diplomáikat. Az egyetemek a nyári döntés alapján mostanáig mintegy tizenegyezer végzős hallgató oklevelét állították ki.

A kormány először 2020 tavaszán teremtette meg a lehetőséget a beragadt diplomák átvételére nyelvvizsga hiányában is. A felsőoktatási intézmények 2021 elejéig összesen 128 ezer oklevelet adtak ki. A járványhelyzet az elmúlt tanévben is megnehezítette a nyelvtanulást a hallgatók számára. A védelmi intézkedések a szokottnál szűkebbre szabták a vizsgaalkalmakat.  Az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz számos megkeresés érkezett közvetlenül fiataloktól, ifjúsági és hallgatói szervezetektől. A közösségi élet újraindításért felelős operatív törzs a nyelvvizsgamentesség meghosszabbítását javasolta a kormánynak.

A gazdaság újraindításához nagy szükség van a diplomás munkavállalókra. Így végül azok az egyetemisták is átvehetik a felsőfokú végzettséget igazoló okleveleiket, akik 2021. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tettek, de nem rendelkeznek nyelvvizsgával. A tavalyi és idei döntések nyomán újonnan kiállított diplomák száma összesen már a 140 ezret közelíti. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium arra kéri az egyetemi hallgatókat, hogy ha még nem tették, a jelenléti oktatásban megkezdett tanév zavartalan folytatása érdekében oltassák be magukat.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem