Woman with boys and girls walking in the corridor.

Aggasztó tanárhiánnyal vágnak bele a nyitásba az iskolák: most már így húzzák ki év végéig?

2021. május 4. 11:03

Április 19-én újraindult a jelenléti oktatás az általános iskolák alsó tagozatán, ezen a héten lezajlanak az érettségik és május 10-től a felsős és középiskolás diákok is visszatérhetnek a tantermekbe. Azonban úgy tűnik, rengeteg tanár hiányzik az iskolákban, nem ritkán az intézményvezetői állás is betöltetlen a nyitás előtti héten. A járvány következtében sok nyugdíjas korú pedagógus már a 2020/2021-es tanévre nem ment vissza tanítani, viszont a tanárhiányt elfedhette, hogy ősszel a tantermi oktatás csak bő két hónapig tartott. A Pénzcentrum most megvizsgálta, milyen körülmények között térnek vissza az utolsó egy hónapra a diákok és a tanárok.

Az iskolák megnyitása előtti héten azt láthatjuk, hogy 373 tanár és tanító állás van meghirdetve jelenleg, több mint 80 intézménybe keresnek vezetőt, vagy vezetőhelyettest, és rengeteg helyen lenne szükség egyéb feladatkörök betöltésére is, mint a logopédus, iskolapszichológus, nevelő, vagy családsegítő. Ezen felül óvodákba 474 pedagógus végzettségű munkaerőt keresnek a Közigállás, a közszféra állásportáljának adatai szerint.

Ez nem tűnik olyan magas számnak ahhoz képest, hogy a 2020/2021-es tanév kezdete előtt két héttel még 1167 tanárt kerestek. Viszont lehetséges az is, hogy az intézmények erre a rövid időre, ami már a nyári szünetig hátra van, nem adtak fel hirdetést. A legtöbb pedagógus állást mindig a szeptemberi iskolakezdés előtti időszakban hirdetik meg - viszont a jelenleg meghirdetettekből is kiderül, hogy mely területeken, megyéken okoz leginkább problémát, hogy nincsenek szakemberek.

Egyre nagyobb a hiány, de utánpótlás nincs

A KSH által nemrég közölt adatok alapján a köznevelésben és a szakképzésben jelenleg 146,7 ezer pedagógus dolgozik: ez csaknem háromezerrel kevesebb, mint egy éve. Ilyen alacsony az elmúlt húsz évben egyszer sem volt a főállású pedagógusok száma, mint jelenleg, ráadásul a tankerületekben, intézményekben már bevett gyakorlat, hogy a nyugdíjba menő tanárok helyére nem vesznek fel mást, hanem szétosztják az órákat az állományban lévő pedagógusok között - ha van egyáltalán szakos tanár, aki átvegye.

Ahogy a fenti ábrán látható, jelenleg Pest megyében 131 állás üres, Budapesten 91, Jász-Nagykun-Szolnok megyében pedig csak 27. Ehhez képest tavaly augusztusban Pest megyében 288, Budapesten 233 tanári álláshirdetést találtunk. Tizenkét megyében ráadásul 10 alatt van a hiányzó pedagógusok száma.

Ennek egyrészt az lehet a magyarázata, hogy az iskolák a nyitásra készülve még nem szembesültek azzal, hogy a hiányzó munkaerő milyen problémákat fog felvetni, vagy ezt a hónapot inkább már "kihúzzák" hiányos tanerővel a nyári szünetig. Másrészt feltehetően a csaknem féléve tartó digitális oktatás elfedte azt a hiányt, amelyet az oktatási intézmények a járvány miatt szenvedtek volna a nyugdíjba vonulók és pályaelhagyók miatt.

A legnagyobb hiány a reáltárgyak területén mutatkozik: matek, fizika, informatika, kémia, biológia szakos tanerőt rengeteg helyen keresnek, viszont a magyar és a történelem szakokból sincs túltelítve a szakma a meghirdetett állások alapján. Vagy akár az angol nyelvtanárokat is felhozhatnánk példának: nyelvszakok esetében különösen nagy azok aránya, akik végül nem a közszférában helyezkednek el, vagy pályaelhagyók lesznek.

A pedagógus szakma esetében nem csak az jelent gondot, hogy az egyre nagyobb szakemberhiány egyre több terhet ró azokra, akik nem hagyják ott a pályájukat. Nem csak a nyugdíjba vonuló, vagy lassan nyugdíjkorba érő tömegek kilépése az intézményekből. Gond van a megfelelő utánpótlással is, ugyanis hiába készülnek minden évben sokan pedagógusnak, rengetegen hagyják ott a diploma megszerzése után, vagy már az előtt a pályát, hogy egyáltalán benne dolgoztak volna. Illetve, már eleve, a tanári életpálya sokkal kevésbé vonzó a felvételizők számára, mint a korábbi években.

MOST ÉRHETI MEG IGAZÁN LAKÁST, HÁZAT VENNI!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor most jött el a Te időd! Egyrészt azért, mert a lakáspiaci mutatók szerint egyértelműen megtört az elmúlt évek brutális áremelkedése. Jelenleg leginkább stagnálnak az árak, de van, ahol már árcsökkenést is tapasztalhatunk. Mindeközben a finanszírozási költségek még rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum megújult lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 2,74 százalékos THM-el, és havi 81 188 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 3,03% a THM; a Budapest Banknál 3,10%; az MKB Banknál 3,12%; míg az OTP Banknál 3,23%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Alulfizetett, nem megbecsült szakma lett a tanároké

A Pénzcentrum korábbi kutatásában, amelynek fókuszában az állt, melyek Magyarországon a legelismertebb szakmák, melyek vannak ezek közül kellően megfizetve, és ezzel összefüggésben milyen hivatást érdemes a fiataloknak választani, a tanári szakmával kapcsolatban az derült ki: a válaszadók véleménye szerint alulfizetett, alacsony a társadalmi megbecsültsége, ugyanakkor a hasznosságát tekintve az egyik legfontosabb szakma.

A szakmák elismertségével kapcsolatban azt vizsgáltuk, melyek kapták a válaszok során a legtöbb "nagyon elismert" és "inkább elismert" minősítést. Ez alapján a dobogóra az orvosok, mérnökök és ügyvédek állhattak fel, ugyanakkor az ápolók, az óvodapedagógusok, rendőrök, szociális munkások, és a tanárok is kevésbé elismert munkát végzőknek számítanak. Annak érdekében, hogy árnyaltabb képet kapjunk, vizsgáltuk azt is, hogy maguk a válaszadók mennyire tartják az adott hivatást fontosnak, értékesnek a társadalom számára.

Társadalmi hasznosság szempontjából rögtön a top háromba kerültek a tanárok és ápolók, a top5-be pedig az óvodapedagógusok, miközben az elismertségi rangsorban a lista negatívabb felébe estek. Tehát a válaszadók szerint az lakosság részéről az elismertség nem áll összhangban azzal, milyen értéket hordoz a szakma. Az elismertség aspektusát pedig nem lehetett a alul- vagy túlfizetettség szempontja nélkül sem vizsgálni.

Nem volt meglepő eredmény, hogy az alulfizetett szakmák dobogójára az ápolók, szociális munkások és tanárok állhattak fel, így már nem is csoda, hogy válaszadóink egy pályaválasztás előtt álló fiatal számára - a megadott foglalkozások közül - leginkább a mérnök, programozó és orvos hivatásokat ajánlanák, a tanár és az ápoló hivatás kevéssé népszerűek.

Megvizsgáltuk külön a tanár, ápoló, óvodapedagógus hivatásokat: 82-96 százalékban fontosnak ítélték a válaszadók ezeket a munkákat, viszont 76-88 százalékban alulfizetettnek is. Így ajánlottságuk 10-20 százalék körül mozgott. A felmérés kiértékelésében arra a következtetésre jutottunk, hiába tartják a válaszadók társadalmilag hasznos, értékes hivatásnak az adott szakmát, ha egyben nagyon alulfizetettnek is gondolják, és a megbecsültsége sem számottevő, nem ajánlanák azt egy pályakezdő számára, szemben a jól megfizetett, de nem túl elismert, vagy társadalmilag hasznosnak vélt szakmákkal.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
KLIK: Nincs országos pedagógushiány!

Nagyon sok módszertani tartalék van az oktatási rendszerben Hajnal Gabriella szerint. A Klebelsberg Központ új elnöke egy friss interjújában többek közt arról beszélt, hogy fontos...

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2021. május 19. szerda
Ivó, Milán
20. hét
Május 19.
Forrásvizek napja
KONFERENCIA
Tovább
HR Revolution 2021
Vörös riadó! Újabb fronton nyílhat harc a hazai munkahelyeken. Hogyan tovább?
EZT OLVASTAD MÁR?