12 °C Budapest

TOP 5 nyugdíjkedvezmény: már ezért is pénzt kapnak az idősek?

2016. április 19. 11:09

Fürdő, múzeum vagy színház - számos helyen várják kedvezmények a nyugdíjasokat. Ez alkalommal az időseknek járó engedményekből válogattunk és összegyűjtöttük 5 olyan kedvezményt, amit egy nyugdíjasnak sem lenne szabad kihagyni.

Bár az átlagnyugdíj összege 109 ezer forint, a magyar nyugdíjasoknak mégis több mint a fele havonta 100 ezer forintnál is kevesebből él. Vagyis a nyugdíj a legtöbbeknek csak az elsődleges szükségleteik kielégítésére elég. Nem véletlen, hogy rengeteg helyen várják kisebb-nagyobb kedvezményekkel az időseket. Ezekből az engedményekből szemezgettük és választottuk ki a legjobbakat.

1. Nyugdíjas kártya

Kevesen tudják, de a Nyugdíjasok Országos Szövetségének (NYOSZ) tagjai egy sorszámozott vonalkóddal ellátott kártyát kaphatnak, amely országszerte számos üzletben, és szolgáltatónál nyújt 5-10 százalékos kedvezményt.

Ezzel a kártyával szeretnénk támogatni a nyugdíjasokat, hogy hatékonyabban tudják elkölteni a pénzüket, ha már a nyugdíjak színvonala alig emelkedik

- mondta el a Pénzcentrumnak Némethné Jankovics Györgyi, a NYOSZ elnöke.

Várhatóan május végétől a szervezet tagjai (alacsony tagdíj ellenében) ingyen kapják ezt a kártyát, ami egyben tagkártyaként is funkciónál majd. (Jelenleg a kedvezménykártya éves díja 250 forint).

2. Utazási kedvezmények

A MÁV és a VOLÁN járatain a nyugdíjasok 50 százalékos kedvezménnyel utazhatnak évente 16 alkalommal, és 90 százalékos kedvezményt kaphatnak 2-szer egy évben. De lehetőség van a két 50 százalékos kedvezmény összevonására is több 90 százalékos engedmény elérése érdekében.

A fővárosi buszokon, villamosokon nyugdíjas bérletigazolvánnyal utazhatnak az idősek, aminek az ára 250 forint. A havi Budapest-bérlet nyugdíjasoknak pedig 3 330 forint. De legyen szó bármilyen utazási kedvezményről, ezeknek az igénybevételéhez szükség van az "ellátottak utazási utalványának bemutatására."

A járatokon a 65. év feletti nyugdíjasok ingyen utazhatnak.

3. Üdülés

Bár idén már nem lehet jelentkezni, de jövőre érdemes lehet megjegyezni, hogy az Erzsébet-program keretében a nyugdíjasok pályázhatnak kedvezményes üdülési lehetőségekre és kedvezményes fürdőbelépőkre.  Bár a helyek hamar elfogynak, megéri próbálkozni ugyanis 5 000 forint önerő befizetése mellett az elő-és az utószezonban pihenhetnek a pályázatok nyertesei. A kedvezményes fürdőbelépő pedig 2 500 forintba kerül és országosan mintegy 80 fürdő igénybevételét biztosítja.

De azoknak sem szabad elkeseredni, akik idén lemaradtak és nem jutottak kedvezményes üdülési lehetőségez, ugyanis számos szálláshely kínál ma már külön a nyugdíjasok számára kedvezményes pihenési lehetőséget.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

4. Gyógyfürdő ellátás

A nyugdíjasok országszerte számos fürdőbe válthatnak kedvezményes belépőt. Emellett azonban érdemes lehet kihasználni, hogy néhány fürdőgyógyászati ellátást is kedvezményesen igénybe vehetnek, ugyanis bizonyos ellátások árához tb támogatás jár, ha azt egy szakorvos írja elő. Ide tartozik például:

  • a gyógyvizes gyógymedence,
  • az iszappakolás,
  • az orvosi gyógymasszázs,
  • vagy a víz alatt csoportos gyógytorna.

A gyógyászati ellátásokért fizetendő ár intézményenként változhat, ugyanis a fürdők egyéni árszabást alkalmazhatnak.

5. Színház/mozi

Nem szabad elfeledkezni a szórakozásról sem. A Nemzeti Színházba például játszóhelytől és szektortól függetlenül a nyugdíjas-igazolvány felmutatásával 25 százalékos kedvezmény jár. De a mozikba is kedvezményesen mehetnek a nyugdíjasok. A Cinema City hálózatában például Budapesten az 1 620 forintos teljes árú jegy helyett mindössze 1 180 forintot kérnek el a nyugdíjasoktól.

Mennyit fordítanak a magyar nyugdíjasok a pihenésre?

Egy korábban készített felmérésből kiderült, a magyar nyugdíjasok rezsire és mindennapi élelmiszerre költenek a legtöbbet, előbbire jövedelmük 27,7 százalékát, utóbbira pedig 24,6 százalékát fordítják. Az EU-s átlaghoz képest a magyar nyugdíjasok arányaiban jóval több pénzt, havi jövedelmük 8,6 százalékát (EU-s átlag: 4,6) fordítják egészségügyi kiadásokra.

A rezsi, élelmiszer és egészségügy után a pihenés és kultúra következik a költekezési sorrendben, ez a havi kiadásaik 7,1 százalékát teszi ki, kissé lemaradva az uniós átlagtól, ami 8,2 százalék. A könyvekre, újságokra pedig jövedelmük 1,2 százalékát fordítják.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem