12 °C Budapest

Tényleg váratlan húsvéti ajándékot kapnak a nyugdíjasok Orbántól?

2017. március 29. 11:03

Több internetes portálon is megjelent és a közösségi oldalakon is terjed az az információ, hogy a kormány karácsony után idén húsvétkor is Erzsébet-utalvánnyal fog kedveskedni a nyugdíjasoknak. A hír azonban nem igaz - tudta meg a Pénzcentrum a Miniszterelnökség sajtóirodájától.


Friss! Húsvét alkalmából pénzt kapnak a nyugdíjas nők!

- olvasható az egyik álhír címében.

A híresztelés szerint a kormány karácsony után, húsvét alkalmából most újra körülbelül 5 -15 ezer forintos Erzsébet-utalvánnyal kedveskedik a hölgy (!) nyugdíjasoknak, akik az utalványokat számos multiban elkölthetik majd.

KATTINTS! Ő a legidősebb magyar nyugdíjas: 1907-ben született, ma 109 éves

Bár a híresztelés nem tűnik teljesen alaptalannak, hiszen tavaly karácsony környékén teljesen szokatlan módon valóbanminden nyugdíjas kapott 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt a kormánytól, ez a hír azonban most nem igaz.

A hír nem igaz. Ugyanakkor örülünk, hogy az ország gazdasági helyzete lehetővé tette karácsonykor az Erzsébet utalványok kiosztását a nyugdíjasok számára. (...) A jövőben újra meg fogjuk vizsgálni annak lehetőségét, hogy karácsonyihoz hasonlóan, mikor ajándékozhatjuk meg őket.

- válaszolta a Pénzcentrum megkeresésére a Miniszterelnökségi Sajtóiroda.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Mikor kaphatnak valóban plusz pénzt a nyugdíjasok?

Magyarországon a jelenlegi szabályok értelmében a nyugdíjakat minden év január hónapjától az emelés évére tervezett fogyasztói árnövekedésnek megfelelő (vagyis az inflációval megegyező) mértékben kell emelni.

Idén januárban 1,6 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, a tényleges idei infláció azonban ennél magasabb akár 2,4-2,6 százalék is lehet. Ez pedig azt jelentené, hogy januárig visszamenőleg az eddig kifizetett nyugdíjakat is meg kell emelni novemberben.

A 0,8 - 1,0 százalékos különbség egy olyan nyugdíjasnak, aki havonta 120 ezer forintos ellátást kap egy évre vetítve plusz 10-12 ezer forintos plusz pénzt jelenthet. Természetesen, akinek ennél kevesebb a nyugdíja, annak az emelés összege is kevesebb lesz.

Címlapkép forrása: MTI/ Balogh Zoltán

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem