15 °C Budapest

Te jó ég! Durván emelkedett a nyugdíjasok száma

2017. március 21. 05:46

Az elmúlt években jelentősen növekedett a nyugdíjasok száma hazánkban. Az ellátottaknak több mint a fele még mindig 100 ezer forint alatti összegből él, de egyre többen vannak olyanok is, akiknek 200 ezer forint felett visz a postás.


Az öregségi nyugdíj átlagos összege hazánkban 110 468 forint, ez pedig töredéke sincsen annak, amit a leggazdagabb nyugdíjasok kapnak Magyarországon.

KATTINTS! 2,3 milliónál is többet kap a leggazdagabb magyar nyugdíjas

Hiába rúg 110 ezer forintra az átlagnyugdíj összege, a statisztikákból jól látszik, hogy a közel 2 millió nyugdíjasnak több mint a fele még mindig 100 ezer forint alatti összegből él Magyarországon.

Ráadásul 74 ezernél is többen vannak, akiknek havonta 50 ezer forintnál is kevesebből kell megélnie egy hónapban - tudta meg a Pénzcentrum az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságtól (ONYF).

A korábbi adatokkal összehasonlítva azonban jelentősen növekedett a gazdag nyugdíjasok száma hazánkban. Míg a 2015 decemberei statisztikák szerint 105 816 -an kaptak 200 ezer forint feletti ellátást, addig a 2016 decemberi adatok szerint már csaknem 16 ezerrel többen, összesen 121 898-an kapnak 200 ezer forint feletti nyugdíjat. De sokan vannak, összesen 834 ezren, akinek 100 és 200 ezer forint közötti összeg jár minden hónapban.

KATTINTS! Fontos változás a nyugdíjaknál: hamarabb jön a pénz

Tovább élünk?

A nyugdíjrendszer átalakulását követően 2012-ben jelentősen csökkent a nyugdíjasok száma Magyarországon (korábban például a munkaképességgel kapcsolatos ellátásokat is nyugdíjként tartották számon), ám azóta komoly növekedés figyelhető meg. 2014-ben az öregségi nyugdíjban részesülők száma már elérte a 2 037 126 főt. Ugyan 2016 januárjában ez a szám némileg csökkent, de év végre újra emelkedett.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A 2012-es adatokhoz képest most majdnem 80 ezer fővel vannak többen a magyar nyugdíjasok.

Az öregségi nyugdíjasok számának növekedése a népesség korösszetételének változásával magyarázható. A 65 év feletti korosztály létszáma ugyanis folyamatosan emelkedik Magyarországon. Ez pedig komoly kihívások elé állít minket, ugyanis a magyar nyugdíjrendszerben a mindenkori nyugdíjasokat a gazdaságilag aktívak tartják el.

A népesség átlagéletkora nemcsak hazánkban, de egész Európában is folyamatosan emelkedik. A legfrissebb előrejelzések szerint Magyarországon a születéskor várható élettartam 2060-ig a férfiaknál 10,1 évvel - 82 évre nő, míg a nők esetében 8,2 évvel 87 évre fog emelkedni.

Forrás: KSH (2016)

Magyarország korfáján jól látszik, hogy az elkövetkezendő néhány évben hatalmasat nőhet a magyar nyugdíjasok száma, ugyanis nyugdíjba mennek majd a Ratkó-korszak gyermekei. Szakmai számítások szerint 2030-ra már eléri a 2,1 millió főt a nyugdíjasok száma, 2060-ra pedig 2,6 millió fő lehet 65 év felett, ami már nagyjából a teljes lakosság harmadát jelentené.

Vajon meddig bírja ezt még az állami nyugdíjrendszer? A jegybank szakértőinek becslése szerint a következő 20 évben még nem lesz gond. Az azonban kérdéses, hogy mire lesz elég az a nyugdíj, amit az ellátórendszer néhány évtized múlva fog tudni fizetni.

Fontos lenne a takarékoskodás

Egy friss kutatás szerint a magyarok 60 százaléka már tudja, hogy fontos lenne a takarékoskodás, mégis a 18-59 év közötti korosztálynak mindössze 44 százaléka kezdett el már most félretenni a nyugdíjas éveire, 21 százalék pedig tervezi, hogy megtakarításba kezd majd. Vagyis az emberek 31 százaléka még csak nem is tervezi, hogy takarékoskodni fog a nyugdíjas éveire.

Címlapkép forrása: MTI Fotó/ Balázs Attila

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem