Szomorú vallomás: rövid időn belül felélheti tartalékait Boros Lajos

2018. április 15. 14:50

Nyugdíja mellett már tartalékait éli fel Boros Lajos, aki nemrégen szívműtéten esett át. Az egykori rádiós az Esti Frizbi adásában beszélt anyagi helyzetéről, illetve egészségi állapotáról.

A 71 éves Boros Lajos tartalékaiból kénytelen kiegészíteni nyugdíját - írja a 24.hu. Az egykori rádiósnak az utóbbi időben komoly egészségügyi problémákkal kellett szembenéznie: az év elején pacemakert kapott, de még további műtétek várnak rá, és eltömődött két artériája is. Mindezek mellet pedig még cukorbetegséggel is küzdenie kell.

Boros elmondta, hogy rádiósként még jól keresett, így sok pénzt sikerült félretennie. Jelenleg azonban már komolyan meg kell húznia a nadrágszíjat, ugyanis úgy becsüli, hogy tartalékai csak 1-2 évre elegendőek. Az egykori rádiósnak ezért sok mindenről le kell mondania, többek között már külföldi nyaralásra sem futja neki.

Öngondoskodás

Boros Lajos műsorvezetői kérdésre elmondta, hogy meglévő tartalékai nélkül már most is komoly bajban lenne, nyugdíjából nem lenne képes fedezni a kiadásait. Ez a példa is jól szemlélteti, hogy pusztán az állami nyugdíj nem elegendő a megélhetési, orvosi költségek fedezésére, így nem kerülhető el a saját tartalékok felhalmozása.

Ezzel tisztában van a magyar állam is, nem véletlen, hogy adójóváírások formájában támogatja, illetve ösztönzi a nyugdíjcélú megtakarításokat. Ezek különböző formáiról már többször írtunk (legutóbb itt, itt és itt). Részleteiben persze jelentős különbségek vannak a három megtakarítási forma között, abban azonban egyformák, hogy éves befizetéseink után kapunk adójóváírást, illetve a megtakarított összeget a nyugdíjba vonulást követően használhatjuk fel.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Gondoljunk az egészségünkre is

Természetesen az sem árt, ha a későbbi betegségek esetére is megpróbáljuk bebiztosítani magunkat. Ma már számos szolgáltatásalapú egészségbiztosítás érhető el Magyarországon. Ezek a biztosítások úgy működnek, hogy betegség esetén a biztosító pénzén kereshetünk fel magánorvosokat és privát ellátókat. Ezek nagy előnye - szemben az állami egészségügyi ellátókkal -, hogy jellemzően nem kell heteket, hónapokat várni egy-egy vizsgálatra.

Egyelőre a magyarok többsége még nem rendelkezik ilyen biztosítással, pedig akár havonta néhány ezer vagy tízezer forintért is igénybe vehetőek ezek a szolgáltatások.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem