11 °C Budapest

Reagált az NGM: itt az igazság a luxusnyugdíjakról

2015. március 4. 16:30

A kormány azért törölte el a nyugdíjplafont, mert így igazságosabb a rendszer - derült ki a Nemzetgazdasági Minisztérium friss reakciójából.

A kormány azért törölte el a nyugdíjplafont, mert így igazságosabb, hogy mindenki a tényleges jövedelme alapján fizeti meg a nyugdíjjárulékot. Ez a döntés is hozzájárult a nyugdíjkassza rendbetételéhez. Ha ezt megszüntetnék, sok milliárd forinttól esne el a nyugdíjbiztosítási alap és ismét az adófizetők egyéb célra beszedett forintjaira szorulna.

- reagált a Nemzetgazdasági Minisztérium a Pénzcentrum tegnap megjelent cikkét követően.

Tegnap számoltunk be róla, hogy a magyar nyugdíjasok fele havonta százezer forintnál kevesebből él, miközben a leggazdagabb nyugdíjasnak már havi 1 308 565 forintot utalnak.

Ugyanakkor arra is felhívtuk a figyelmet, hogy a tavalyi évben a csúcsnyugdíj még "csupán" 870 000 forint volt. Értesüléseink szerint a nagy különbség abból következik, hogy tavaly szeptemberben eltörölték az úgynevezett járulékplafont. Vélhetően ezen állításunkra reagált a kormányzati portálon a tárca.

Pénzcentrum vélemény
A minisztérium reakcióját olvasva továbbra is kérdéses, hogyan lesz hosszútávon fenntartható a magyar nyugdíjrendszer. Egy általánosan elöregedő társadalomban ugyanis egyre kevesebb munkavállalónak kell eltartania egyre több nyugdíjast. Ez most a járulékplafon eltörlésével időlegesen megoldhatónak tűnik, viszont a most magasabb járulékot fizetők joggal várnak majd magasabb nyugdíjat is. Ez az összeg viszont nem biztos, hogy rendelkezésre áll majd bevételi oldalon néhány évtized múlva. Így a megoldás továbbra is a nyugdíjkorhatár és/vagy a járulékok folyamatos emelése/korrekciója lehet.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem