6 °C Budapest

Odacsap a nyugdíjpénztáraknak az MNB: mostantól nincsenek rejtett költségek

2019. október 8. 10:27

A Magyar Nemzeti Bank októberi ajánlásában kiterjeszti a teljes költségmutatót a pénztárakra is, azaz azoknak előre meg kell mondaniuk, hogy a megtakarítási összeg arányában mekkora lesz a költsége az ügyfélnek. Az átlagos TKM az MNB szerint 0,89-2,28 között alakul majd, és akár 30 évre előre is kiszámolható.

A nyugdíjpénztári megtakarításoknál szép hozamot láthatunk, a költség oldalon azonban érhetnek minket meglepetések - hangzott el az MNB sajtótájékoztatóján. A jegybank fontosnak tartja, hogy az egyes pénzügyi termékek összehasonlíthatóak legyenek, ezért terjesztik ki a teljes költségmutatót a pénztárakra - mondta el Nagy Koppány, az MNB Felügyelet igazgatója.

A TKM a szerződésre vetített összes költséget tartalmazza, valamint előretekintően elemzi a költségeket a pénztárakra vonatkozóan. Azaz azt is bemutatja, hogy előretekintően 10-20 évre milyen költségekkel számolhatnak. Az MNB minden évben kiszámolja, hogy mekkora volt a valós költségterhelés, és a meglévő vagyonra tekintve látható, hogy a különféle díjak 0,3-0,5 százalék körül voltak, és ezek jelentősen csökkentek az elmúlt években. A korrigált díjterhelési mutató megmutatta, hogy a költség csökkent, hanem a vagyon nőtt, és ezáltal pontosan megállapítható, hogy a költségek harmadával csökkentek az elmúlt 15 évben, tavalyhoz képest is tizedével.

Most a TKM-nek köszönhetően a biztosítási szektorral is összeköthető lesz a pénztári szektor. A TKM nagyban hasonlít a THM mutatóra: azt mutatja meg, hogy mekkora hozamot kell elérnem, hogy ne veszítsek a pénzemen. Ha például a TKM 2 százalék, akkor legalább ekkora hozamot kell elérnem. Közben az európai szabályozás is előrehaladt ebben a tekintetben, az ott bevezetett mutató jelentősen hasonlít a magyarhoz.

A díjterhelési és a teljes költségmutató között az a különbség, hogy a TKM előremutató: előzetesen megmutatja, hogy a befektetett összeghez képest mekkora lesz a költség. Jelentős újítás, hogy a pénztári szektorban 10-20 és 30 évre is számolnak, a biztosítási szektorban csak az első kettő jellemző. A pénztári szektorban jellemzőbb ugyanis a 25 éves bentmaradás, azaz legtöbben 40 éves korukban kezdik meg a megtakarítást. Nagy Koppány hozzáteszi: érdemes minél korábban belépni a megtakarításba. A TKM egyébként hosszabb megtakarítási időre alacsonyabbak, így érdemes minél hamarabb elkezdeni a megtakarítást.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az MNB célja a pénzügyi tudatosság növelése, a piaci verseny serkentése, és Nagy Koppány reméli, hogy a biztosítási szektort is inspirálni fogja. Az MNB az előzetes kalkulációja alapján az átlagos TKM-et 0,53-2,28 százalék közé saccolja. Ez alacsonyabb a biztosítási szektorban alkalmazott 0,89-5,69 százalékos átlagnál.

A pénztárakkal már lefolytatták a konzultációt. A fő kérdés az volt, hogy miért nem rendelettel szabályoz az MNB, hanem ajánlással. A jegybank ezzel kapcsolatban azt várja, hogy a pénztárak önkéntesen fogják ezt alkalmazni. A kisebb pénztárak az arányosságot kérték számon: az MNB ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy számukra ez inkább javasolt, mint elvárt. Az MNB tervei szerint a pénztárak 2020. februárjáig küldik meg az általuk kiszámolt TKM-et.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem