Nyugdíjkatasztrófa szélén táncolnak a magyarok: pár év, és beüthet a krach

Pénzcentrum2021. január 25. 10:01

Már ebben az évtizedben súlyosan veszélyeztetve lehet a magyar nyugdíjrendszer finanszírozhatósága, aminek következtében komoly változtatásokat kellene eszközölni a rendszeren - írja szakértői vélemény alapján a 24.hu.

A lapnak nyilatkozó Farkas András szerint, már ebben az évtizedben súlyosan veszélyeztetni fogja a magyar nyugdíjrendszer finanszírozhatóságát az, hogy a rendszerben sem járulékplafon, sem nyugdíjplafon nincs. Ez pedig azt jelenti, hogy egy szűk csoport milliós nyugdíjának a kifizetése drámai túlterhelést okozhat abban a nyugdíjrendszerben, amelyben pillanatnyilag hozzávetőleg hetvenezer ember továbbra is havi 50 ezer forintnál kisebb nyugdíjból kénytelen megélni.

A szakember azt is elmondta, hogy az európai nyugdíjrendszerek majdnem mindegyikében érvényesül a járulékfizetési felső határ, éppen azért mert az állam úgy gondolja, nem feladata a teljes munkajövedelem pótlása, erről az egyénnek és munkáltatójának kell gondoskodnia.

A szakember a nyugdíjprémium rendszeréhez is hozzányúlna, szerinte, ha a mediánnyugdíjnál (ez a januári 3 százalékos emelés után 130 ezer forint körül van) kisebb összeget kapó nyugdíjasoknál lépcsőzetes kompenzációt vezetnének be, akkor a nyugdíjas társadalom szétszakadásán lehetne lassítani. Javaslata szerint célszerű lenne haladéktalanul erre fordítani az idén novemberi esetleges nyugdíjprémium fedezetére félretett 55 milliárdos költségvetési előirányzatot.

A lapnak megszólalók szakember szerint a 13. havi nyugdíjat is méltányosan kellene újraelosztani, úgy hogy közben ne legyen felrúgva az ekvivalencia elve sem. Azaz azokat a nyugdíjasokat se érje kár, akik aktív éveik során jövedelmükből jobban hozzájárultak a mindenkori nyugdíjkassza finanszírozásához.

Címkék:
pénzcentrum.hu, nyugdij, nyugdíjrendszer, 13. havi nyugdíj, nyugdíjkatasztrófa, nyugdíjprémium,