Nem csoda, hogy hosszú sorokban állnak a nyugdíjasok Budapesten

Pénzcentrum
2015. január 13. 18:02

Órákig állnak sorban a nyugdíjasok Budapesten az Erzsébet-program Ügyfélszolgálati Irodája előtt.

30 százalékkal megnövelte a nyugdíjasoknak járó kedvezményes fürdőbelépők keretösszegét a kormány. Ennek ellenére most sem kizárt, hogy - a tavalyi évhez hasonlóan - idő előtt le kell zárni a pályázatot, hiszen

72 óra leforgása alatt 10 ezer pályázat érkezett

a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványhoz - értesült az Origo.

Már hétfő reggel hosszú sorokban álltak a kedvezményes üdülésre, esetleg fürdőbelépésre vágyó nyugdíjasok a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány irodája előtt. A Podmaniczky utcai ügyfélszolgálaton azoknak segítenek, akik internet vagy tapasztalat hiányában nem tudják kitölteni a pályázathoz szükséges nyomtatványokat. Márpedig erre sokaknak szüksége van, hiszen a legegyszerűbb jelentkezéshez is három kitöltött papírt kell elküldeni számítógépen keresztül.

A kormány készült az újabb rohamra, ezért is emelték meg a keretösszeget. Az alapítvány hangsúlyozta, hogy a fürdőbelépők keretösszegét idén 30 százalékkal emelte, ezáltal a benne résztvevők száma is nő.

A programról itt olvashatsz bővebben: KATTINTS!

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A résztvevő fürdők listáját IDE KATTINTVA lehet megtalálni.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm