16 °C Budapest

Na ne! Öregek otthonába került Nagy Feró?

2016. szeptember 10. 12:30

Az öreg zenészt bedugta a fia egy idősek otthonába, és az unoka segít meglógni az egykori legendának. Egy filmszerep kedvéért valóban otthonba került Nagy Feró, az életben viszont soha nem lenne erre képes. A forgatás egyik szünetében arról mesélt a rocker, hogyan szeretné majd tölteni az öregkort. 

Vannak nyugdíjasok, akik nem akarnak a család terhére lenni, és inkább az idősek otthonába költöznek, megint mások viszont lehetetlennek tartják, hogy elköltözzenek saját otthonukból, és ne családi környezetben töltsék nyugdíjas éveiket. Utóbbi táborhoz tartozik Nagy Feró is.

Az, hogy öregek otthonába kerüljek, számomra elképzelhetetlen. Nagyon jó gyerekeim vannak, szeretnek engem, ezért biztos vagyok benne, hogy halálomig mellettem lesznek, és ha kell, ápolnak, gondoznak. Éppen úgy, ahogyan ezt én tettem a szüleimmel" 

- mondta Nagy Feró a Bestnek a Pappa Pia című film forgatása közben, ahol egy öreg zenészt alakít, akit a fia bedug az idősek otthonába.

Úgy tűnik, Nagy Feró biztos abban, hogy sosem él majd idősek otthonában, a magyar lakosság nagy része viszont más utat választ (vagy a családja): a statisztikák szerint egyre több nyugdíjas él otthonban. Ez persze nem feltétlenül azon múlik, hogy a megöregedett szülőt mennyire szeretik a gyerekei. Az egyik legfőbb oka annak, hogy valakit idősek otthonában helyeznek el, hogy a család nem tudja megoldani az ellátásra szoruló nyugdíjas otthoni ápolását. Emellett az otthonban a teljeskörű ellátáson felül programokat, társaságok és biztonságérzetet is nyújtanak a bentlakóknak.

Ezek az alapszolgáltatások a legtöbb otthonban:

  • szakorvosi- és mentálhigiénés ellátás,
  • otthoni szakápolás,
  • 24 órás nővérszolgálat,
  • rehabilitáció,
  • térítés ellenében fogászat, pedikűr, egyéni gyógytorna, kábeltévé és internet.

Otthonba viszont csak azok a nyugdíjasok kerülhetnek, akik szociális és egészségügyi állapotuk miatt folyamatos gondozást igényelnek, tartós kórházi kezelésre viszont nincs szükségük.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Elég erre a nyugdíj?

Az, hogy mennyit kell fizetni a bentlakásért, teljesen személyre szabott. Függ az intézménytől, az elhelyezéstől, a szolgáltatáscsomagtól, és még sok egyéb tényezőtől. A legmagasabb térítési díjat azonban törvényben meghatározott számítás szerint állapítják meg az intézmények. Átlagosan havonta 80-100 ezer forint között van a tagdíj, de lehet már 75 ezer forintért is találni. A felső határ viszont több millió forint is lehet, így a gazdag nyugdíjasoknak az öreg korukban sem kell lemondaniuk a luxuskörülményekről, és az exkluzív szolgáltatásokról.

 

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm