9 °C Budapest

Kósa szerint egymillió nyugdíjas szeretne dolgozni

2017. június 14. 18:01

Kedden a parlament elfogadta a közérdekű nyugdíjas-szövetkezetek létrehozásáról szóló javaslatot, így július 1-jétől azok a nyugdíjasok, akik szeretnének dolgozni, kedvező adózási formában vállalhatnak munkát. Harrach Péter legutóbbi 800 ezres bátor becslése után Kósa Lajos már egymillió nyugdíjasról beszél, aki érdeklődik a lehetőség iránt.

Az első szövetkezetek megalakulására nem kell sokat várni, mivel a nagyobb diákfoglalkoztatók vezetői már felkészültek rá, hogy segítsék mind szakmai oldalról, mind munkaadói oldalról ezek létrejöttét - mondta a Magyar Időknek Fiák István, a legnagyobb diákszövetkezeteket tömörítő érdekképviselet, a Diákész vezetője. Kiemelte: konzorciumi formában működhetnek együtt a diák- és nyugdíjas-szövetkezetek. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy

a munkaadó már nemcsak diákokat, hanem időseket is kérhet az adott munkakör betöltésére, attól függően, hogy milyen igények merülnek fel.

Fiák István a munkaadók körében végzett felmérés alapján arról beszélt: ma már nincs olyan ágazat, ahol ne fogadnák szívesen a dolgozni vágyó nyugdíjaskorúakat. Kiemelten igaz ez a kereskedelemben, és különösen a kisebb településeken, ahol komoly gondot jelent a bolti eladók utánpótlása, ráadásul a kis lélekszámú helységekben diákmunkások sincsenek.

A nyugdíjas-szövetkezetek célja, hogy - a diákmunkásokhoz hasonlóan - az idősek is dolgozhassanak rugalmas időbeosztásban, akár heti két napon, 4 órás munkarendben.

Ez kedvező a nyugdíjasoknak, mert csak a 15 százalékos személyi jövedelemadót kell megfizetniük, miközben a nyugdíjukról sem kell lemondaniuk. Hagyományos foglalkoztatásban a nyugdíjasok után is meg kell fizetni a teljes állású munkavállalók után kötelező közterheket, így a szövetkezeti modell munkaadói oldalról is kedvező.

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője kedden a saját maga által jegyzett, a nyugdíjas szövetkezetek létrehozásáról szóló javaslat elfogadása után azt nyilatkozta, hogy előzetes kutatások szerint mintegy egymillió nyugdíjas érdeklődik a lehetőség iránt. Ez a nyugdíjasok felét jelentené. Harrach Péter, aki Kósával közösen nyújtotta be a javaslatot, májusban arról beszélt, hogy a nyugdíjasok 40 százaléka térne vissza valamilyen módon a munkaerőpiacra. Ez számításaink szerint 800-820 ezer nyugdíjast jelent.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem