14 °C Budapest

Kitálalt a magyar színészlegenda: hitelcsapdába került, mégsem nyomorog

2018. június 16. 16:00

Rájár a rúd Szilágyi Istvánra és feleségére Humenyánszky Jolánra. Nem elég, hogy egy 30 milliós hitel miatt a bank viszi el a nyugdíjuk jelentős részét, még unokájuk is külföldre költözik, Brüsszelbe. Mutatjuk, hogy élik túl a mindennapokat.

Az ország Lópici Gáspárja és felesége Humenyánszky Jolika nincsenek jó helyzetben. A férfinek 104 ezer forint a nyugdíja, a nőnek pedig 94 ezer, ám Jolika szerint "ennek nagy részét elviszi a bank". A házaspár akkor került hitelcsapdába, amikor nem tudták törleszteni 30 milliós hitelüket, melyet romos házuk felújítására vettek fel - írja az e heti Story magazin.

Az, hogy a házaspár nem nyomorog, a lap szerint a következő szerencsés körülményeknek köszönhető:

  • szomszédaik, ismerőseik segítik őket;
  • az önkormányzat kitakaríttatta az udvarukat, tűzifát vittek nekik és kaptak tyúkokat;
  • a házuktól pár lépésre lévő étteremből minden délután kapnak három adag ételt (mivel fiuk is velük él).

Nem ez ugyanakkor az egyetlen nehézség az életükben. Egyetlen unokájuk édesanyja élettársával Brüsszelbe költözik, így a nyarat követően ritkán fogják csak látni. Ezzel a problémával Szilágyi István és családja nincs egyedül. Korábban foglalkoztunk vele, hogy milyen hatással van a külföldi munkavállalás a magyar családokra.

Nekem nagyon nehéz, mindig azt szoktam mondani, ha róluk kérdeznek, hogy az egyik szemem sír, a másik nevet

 - mondta el lapunknak Molnár Józsefné Gizella arról, hogy milyen érzés, hogy az unokája és egy gyermeke is külföldön él.

Szomorú, hogy a megélhetésért cserébe szét kell szakadnia a családnak. De [a fiam, - a szerk. ] Attila jól boldogul kint, van állása, vett egy autót és a keresetéből rendezni tudja a tartozásait

- mondja. Beszéltünk viszont egy szemrehányó nagymamával is, aki elmondta, hogy 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Azokat az unokáimat többet látom, mint azokat, akik Magyarországon élnek

 - mondja. A bajor szünetekben ugyanis ő és a férje szokott a gyerekekre vigyázni. "Voltak itt télen, tavasszal is, és júliusban is jönnek, sőt, egészen őszig velünk maradnak az unokák" - mondja. A másik két gyereke Magyarországon él, úgy fogalmaz, ők iszonyúan leterheltek, elfoglaltak.

A legidősebb gyerekem, a fiam is szerencsét próbált külföldön. A feleségével és a gyerekeivel mentek ki, ő ápoló, és egy idősebb bácsit ápolt. A felesége viszont nem találta a helyét, nem érezte jól magát, hiányzott neki a család, úgyhogy közel egy év után visszajöttek. A menyem főnővérként dolgozik és azonnal visszavették

- mondja. Arra a kérdésre, hogy hogyan élte meg a visszatérést és mi a véleménye a dologról, azt válaszolja:

Ha nekik így jó, akkor jó nekem is. Úgy gondolom, anyagilag jobban jártak volna, ha kint maradnak, de a menyemet nem érdekli a pénz, a család fontosabb számára

- mondja. 

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem