11 °C Budapest

Kiszámoltuk: ennyivel szúrják ki a magyar nyugdíjasok szemét

2016. április 18. 10:36

Friss sajtóértesülések szerint jövőre a nyugdíjak 0,9 százalékkal emelkednek, vagyis a jelenlegi átlagnyugdíj összege 986 forinttal fog nőni. De mennyivel kaphatnak majd többet a leggazdagabb magyar nyugdíjasok?


A nyugdíjak reálértéknek megőrzése érdekében 0,9 százalékkal emelkedhetnek a nyugdíjak jövőre, ugyanis a költségvetés elkészítésekor is 0,9 százalékos inflációval számolnak - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Ez pedig azt jelentené, hogy a jelenlegi öregségi átlagnyugdíj összege 109 561 forintról 110 547 forintra emelkedne.

Magyarországon a jelenlegi szabályok értelmében a nyugdíjakat minden év január hónapjától az emelés évére tervezett fogyasztói árnövekedésnek megfelelő mértékben kell emelni. Ezt hívjuk inflációkövető emelésnek. (Az infláció a pénz vásárlóerejének romlását jelenti.) Ezért várható, hogy 2017-ben 0,9 százalékkal nőnek majd a nyugdíjak.

Ki mennyit kap?

A nyugdíjasok száma hazánkban 2015 végén 2 017 609 fő volt, a részükre kifizetett összegek pedig a következőképpen alakultak:

{{EMBED:infogram_0_nyugdij_osszege_fo_2015_december" data-title="" data-src="https://e.infogram.com/js/dist/embed.js?snm">Infogram beágyazás
infogram_k06bylaZeCy4glwK}}

Magyarországon a jelenlegi szabályok értelmében a nyugdíjakat minden év január hónapjától az emelés évére tervezett fogyasztói árnövekedésnek megfelelő mértékben kell emelni. Ezt hívjuk inflációkövető emelésnek. (Az infláció a pénz vásárlóerejének romlását jelenti.) Ezért várható, hogy 2017-ben 0,9 százalékkal nőnek majd a nyugdíjak.

Ki mennyit kap?

A nyugdíjasok száma hazánkban 2015 végén 2 017 609 fő volt, a részükre kifizetett összegek pedig a következőképpen alakultak:

{{EMBED:infogram_nyugdij_osszege_fo_2015_december


Persze egyáltalán nem mindegy, hogy ki mennyi nyugdíjat kap. A fenti ábrán is jól látszik, hogy jelenleg hazánkban a legtöbb nyugdíjas százezer forint alatti nyugdíjból él, nekik a nyugdíjemelés az átlagosnál, vagyis 986 forintnál is kisebb növekedést jelent majd.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem járnak azonban rosszul a luxusnyugdíjasok, mert azok például, akiknek 500 ezer forintot visz a postás, jövőre már 504 500 forintot kaphatnak. A leggazdagabb magyar nyugdíjas, akinek a Pénzcentrum értesülése szerint 1 608 717 forint landol a számláján minden hónapban jövőre már 14 478 forinttal kaphat többet.

A legtöbbeknek nagyon be kell osztani a pénzt

Az átlagos aktív fogyasztói kosárral összevetve a nyugdíjasoknak havi bevételük nagyobb arányát kell élelmiszerekre, lakhatásra és egészségügyre fordítani, kiadásaik között pedig minden más háztartásánál magasabb a rezsi aránya.

A KSH adatai szerint a nyugdíjasok gyógyszerekre a jövedelmük 6 százalékát költik, míg az aktív keresőknél ez az arány kevesebb mint 2 százalék.

Emellett a nyugdíjasok jellemzően kevesebbet költenek ruházkodásra és tartós fogyasztási cikkekre. Azaz elsősorban elsődleges szükségleteik kielégítésére elég csak a nyugdíjuk.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm