8 °C Budapest

Kifulladásig kénytelen dolgozni a BKV-sofőr, most perre készül

2018. március 6. 09:30

Nemzetközi perre készül egy BKV-s járművezető, mert a törvényi szabályozás miatt betegen is dolgozni kényszerül - írja a Népszava.

Súlyos gerincbántalmai, cukorbetegsége és vérnyomásproblémái ellenére is kénytelen autóbuszt vezetni egy közel 63 éves BKV-sofőr. A korábbi szabályozás alapján már tavaly befejezhette volna az aktív pályafutását, ám a korkedvezményes nyugdíjra vonatkozó szabályok változásai miatt még másfél évet kénytelen dolgozni. A sofőr ezért a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordul.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) becslése szerint több mint 40 ezer ember lehet, akit még érint ez az ügy. A korkedvezményes nyugdíj évtizedekig jól működő gyakorlat volt, megszüntetése óta pedig kérdés, hogy mi lesz helyette.

Kordas László, a MASZSZ elnöke elmondta, hogy nem engedik el az ügyet, és továbbra is arra törekszenek majd, hogy hozzanak létre valamilyen mechanizmust azon foglalkoztatottak számára, akik az emberi szervezetre fokozott terheléssel járó munkakörökben dolgoznak.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem