Kiakadtak a magyar nyugdíjasok: megkésett és kevés a 2020-as nyugdíjemelés

Pénzcentrum/MTI2020. szeptember 12. 20:03

Megkésett és kevés a magas infláció miatt beígért visszamenőleges, 1,5 százalékos nyugdíjemelés, ami a nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő mintegy kétmillió-hatszázezer embernek jár - olvasható a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (NYUSZET) állásfoglalásában.

A szervezet szombati közleményében azt írták: veszélyes következményei vannak és lesznek a kormány belső fogyasztásra épülő gazdaságpolitikájának és érzéketlenségének, annak, hogy nem számol a legalacsonyabb jövedelemmel rendelkezők, így a nyugdíjasok nagy részének egyre kritikusabb helyzetével.

A közleményben jelezték: a kormány megadja az év elejétől érvényes 2,8 százalékos emelés és az első nyolc hónap 4,3 százalékos nyugdíjas inflációja közti különbözetet, de a szervezet szakértői ennél magasabb várható áremelkedéssel számolnak az év végéig. Az átlagosan 1700 forinttal emelkedő átlagnyugdíj novembertől megközelíti a 144 ezer forintot, de ez az összeg a fogyasztási szerkezet járványhelyzetben bekövetkezett átalakulása miatt nem elegendő a nyugdíjasok tisztességes megélhetésére - mutat rá a NYUSZET.

Hozzátették: az idős emberek jövedelmük átlagnál nagyobb részét költik élelmiszerekre, és ez a korábban 30 százalékos arány a vírus megjelenése óta a tapasztalatok alapján tovább nőhetett. A valós helyzet megismerését ugyanakkor nehezíti, hogy a KSH az inflációt a két évvel ezelőtti fogyasztási szerkezet alapján határozza meg.

A NYUSZET véleménye szerint jelentős segítség lenne a kiegészítő emelés előrehozása októberre, ahogy változatlanul indokoltnak tartanák egy egyszeri 50 ezer forintos azonnali nyugdíjkiegészítés folyósítását is legalább az átlagnyugdíjnál kisebb ellátásban részesülők számára.

Címkék:
nyugdij, nyugdíjemelés, infláció, nyugdíjkorrekció, nyugdíjkiegészítés, nyugdíj folyósítás, nyugdíjemelés2020,