12 °C Budapest

Kiadták a bűvös számokat: ettől függ, mekkora lesz a nyugdíjad

Pénzcentrum
2017. április 28. 05:30

A közelmúltban jelentek meg azok a szorzószámok, amelyek alapján már ki lehet számítani, mekkora nyugdíjat kapnak azok, akik idén intenek búcsút a munkával töltött éveknek. A nyugdíj pontos összegének kiszámítása azonban nem kis feladat, de most mégis megpróbáljuk röviden megmutatni, hogy mire érdemes figyelni a munkával töltött évek alatt. És tippeket adunk ahhoz is, hogyan növelhetjük a nyugdíjunk összegét.


A legtöbb emberben még mindig él az a tévhit, hogy az utolsó években kapott fizetések sokkal nagyobb súllyal számítanak majd a nyugdíjunk összegének kiszámításakor. Ez azonban így nem teljesen igaz, hiszen a nyugdíjunk összege alapvetően az úgynevezett életpálya-átlagkeresetünktől függ, amelyet természetesen az utolsó évek keresete is befolyásol.

Önmagában az utolsó évek keresete nem lesz meghatározó erejű

- hívta fel a figyelmet Farkas András nyugdíjszakértő, a Nyugdíjguru Szabadegyetemének előadásában.

Mitől függ a nyugdíj összege?

A nyugdíjunk elsősorban a havi nettó életpálya-átlagkeresetünknek az összegétől függ. Ennek ameghatározásához pedig az 1988. január elsejétől (ekkortól van személyi jövedelemadó fizetés Magyarországon) szerzett összes nyugdíjjárulék köteles jövedelmünket kell figyelembe venni.

A másik fontos tényező pedig az, hogy életünk során hány év szolgálati időt sikerült szereznünk. A szolgálati idő hosszától függ ugyanis egy nyugdíjszorzó, amellyel később majd meg kell szorozunk a számított nettó átlagkeresetet.

A számolás menete lépésről lépésre:

  • A nyugdíjalapját képező kereseteket minden évben, az adott évben érvényes szabályok szerint "járuléktalanítani" kell
  • Majd ezt minden évben az adott évben érvényes szabályok szerint "adótlanítani kell"
  • Ezek után jöhet a szorzás az adott évre vonatkozó valorizációs szorozóval. (Ezzel a lépéssel a nyugdíjazást megelőző naptári év előtt elért kereseteket az országos nettó átlagkereset egyes években történő növekedését alapul véve a nyugdíjazást megelőző naptári év kereseti szintjéhez igazítják.)
  • Az így megkapott összegeket össze kell adni és értelemszerűen osztani, szorozni kell vele, hogy kijöjjön a havi nettó életpálya átlagkeresetének összege
  • Ha az így kapott összeg nagyobb 372 ezernél, akkor a degresszió szabályai szerint az ezt meghaladó kereset-részeket csak csökkentett mértékben lehet számításba venni
  • Ha meg van ez az összeg is, akkor jöhet az utolsó lépés a szorzás a szolgálati évek alapján meghatározott szorzószámmal

Hogy is vannak ezek az szorzószámok?

Április elején jelentek meg a Magyar Közlönyben az új valorizációs szorzószámok, amely alapján már kiszámítható a 2017-ben nyugdíjba vonulók nyugellátása is. Erre azért van szükség, mert a régi kereseteink nem vehetőek figyelembe az eredeti összegükben, és ezzel a szórzással lehet kiszámítani kereseteinknek a korrekt jelenértékét. A valorizációs szorzószám például:

  • 2013-ban: 1,158
  • 2014-ben:1,124
  • 2015-ben pedig 1,078 volt.

Mennyi az annyi?

Korábban Matits Ágnes nyugdíjszakértőt is megkérdeztük a témában, hogy véleménye szerint mekkora összegre számíthatunk majd nyugdíjas éveink alatt.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
  • Ha minimálbérre vagyunk bejelentve:

Amennyiben 40 évvel szolgálati idővel számolunk, akkor körülbelül 60-70 ezer forintos nyugdíjra számíthatunk.

  • Ha a keresetünk megegyezik az átlagkeresettel:

Abban az esetben, ha mindig az átlagkereset után (40 évig) fizetünk járulékot, akkor ma körülbelül 140 ezer forintos induló nyugdíjra számíthatunk.

Mi kell ahhoz, hogy magasabb legyen a nyugdíjunk?

  • Magas jövedelem, 1988-tól kezdődően

1992 márciusától 2012 végéig a járulékfizetés felső határ összegét elérő, vagy megközelítő jövedelem, vagy 1988-1992 február között és 2013 után kiemelkedően magas jövedelem (ugyanis ekkor még és már a járulékfizetés felső határa nem volt érvényben)

  • Magas szolgálati idő

40 év szolgálati idő esetén a jövedelmek 80 százaléka a nyugdíj összeg, amely szolgálati évenként 2-2 százalékkal emelkedik, de legfeljebb 100 százalék lehet.

  • A nyugdíjazás elhalasztása
Nyugdíjkorhatár elérésekor a nyugdíjazás elhalasztása, és további szolgálati idő megszerzése 30 naponként 0,5 (tehát évente 6) százalékkal emeli a nyugdíj összegét. Pl. a nyugdíjkorhatárt 7 évvel követő nyugdíjazás, és közben folyamatosan szolgálati idő szerzése már 42 százalékos emelkedést jelent

- mondta el korábban a megkeresésünkre az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem