12 °C Budapest

Jó hír a magyar nyugdíjasoknak: erre kevesen számítanak holnap

2016. március 10. 10:30

Bár sokan tudják, vannak olyanok is, akiket meglepetésként ér majd: márciusban a szokásosnál egy nappal korábban, azaz már holnap utalják a nyugdíjakat.


2016-ban a nyugdíjakat az előző évhez hasonlóan a legtöbbször a hónap 12. napján utalják, a március azonban a kivitelek közé tartozik. Mivel ebben a hónapban a 12. nap pont hétvégére esik ezért egy nappal korábban, az az már holnap,

március 11-én pénteken folyósítják a nyugdíjakat.

Idén egyébként az emelést követően már 1,6 százalékkal több nyugdíjat utalnak, vagyis így az öregségi nyugdíj átlagos összege 109 561 forintra emelkedett.

Postán vagy utalással?

Általánosságban elmondható, hogy hamarabb megkapják a nyugdíjukat azok, akik utalással, bankszámlájukra kérik. A postások ugyanis csak az utalási időpont után tudják kézbesíteni, ez pedig akár 2-4 napot is igénybe vehet.

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) legfrissebb adatai szerint 1 275 885-en kapják postán a nyugdíjat, és ennél valamivel többen 1 415 126-an kérik utalással az ellátást. Vagyis a 2014-ben történt változás folytatódik, a idősebbek egyre nyitottabbak az utalással érkezett nyugdíj felé.

A nyugdíjasok is kedvelik a bankkártyát?

Egy a közelmúltban készített (nem-reprezentatív) felmérés szerint, a középkorúak, 45 és 60 év közöttiek csaknem háromnegyede, míg a 30 év alattiak 58 százaléka fizet összegtől függetlenül bankkártyával Magyarországon.

De már a 60 év feletti korosztály is szívesen használja a fizetésnél a bankkártyáját, ők azonban összegtől függően választják meg a fizetési módot, kisebb vásárlásaikat készpénzzel, a nagyobbakat kártyával egyenlítik ki.

Hogy lehet kérni, hogy inkább utalják?

Ha valaki a bankszámlájára utalással szeretné megkapni a nyugdíját, akkor ezt egy B04 nevű nyomtatványon lehet kérelmezni. A szükséges dokumentum az ONYF honlapjáról tölthető le, a kérelmet a pedig Nyugdíjfolyósító Igazgatósághoz kell benyújtani, illetve megküldeni. A bankszámlára utalást akkor is lehet kérni, amikor valaki nyugdíjba vonul.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Fontos tudni, hogy ha az ellátást valamely pénzintézethez folyósítják, a lakcím (tartózkodási hely) változását - a levélküldemények kézbesíthetősége érdekében - a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnak be kell jelenteni. A nyugdíjasoknak figyelniük kell arra is, hogy más (például gyermek, unoka, családtag, stb.) számlájára nem kérhetik nyugdíjuk utalását, ez csak saját- vagy társszámlára lehetséges.

{{EMBED:https://www.facebook.com/penzcentrum/posts/10153973986628762:0" data-title="" data-src="https://e.infogram.com/js/dist/embed.js?snm">Infogram beágyazás
infogram_postan_vagy_utalassal_fizetett_nyugdijak__fo_2015_december}}

A nyugdíjasok is kedvelik a bankkártyát?

Egy a közelmúltban készített (nem-reprezentatív) felmérés szerint, a középkorúak, 45 és 60 év közöttiek csaknem háromnegyede, míg a 30 év alattiak 58 százaléka fizet összegtől függetlenül bankkártyával Magyarországon.

De már a 60 év feletti korosztály is szívesen használja a fizetésnél a bankkártyáját, ők azonban összegtől függően választják meg a fizetési módot, kisebb vásárlásaikat készpénzzel, a nagyobbakat kártyával egyenlítik ki.

Hogy lehet kérni, hogy inkább utalják?

Ha valaki a bankszámlájára utalással szeretné megkapni a nyugdíját, akkor ezt egy B04 nevű nyomtatványon lehet kérelmezni. A szükséges dokumentum az ONYF honlapjáról tölthető le, a kérelmet a pedig Nyugdíjfolyósító Igazgatósághoz kell benyújtani, illetve megküldeni. A bankszámlára utalást akkor is lehet kérni, amikor valaki nyugdíjba vonul.

Fontos tudni, hogy ha az ellátást valamely pénzintézethez folyósítják, a lakcím (tartózkodási hely) változását - a levélküldemények kézbesíthetősége érdekében - a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnak be kell jelenteni. A nyugdíjasoknak figyelniük kell arra is, hogy más (például gyermek, unoka, családtag, stb.) számlájára nem kérhetik nyugdíjuk utalását, ez csak saját- vagy társszámlára lehetséges.

{{EMBED:https://www.facebook.com/penzcentrum/posts/10153973986628762:0

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm