7 °C Budapest

Jó hírt kaptak a nyugdíjasok: 50 ezer forintos támogatásról döntöttek

2019. augusztus 2. 08:58

A nyugdíjas szülők mostantól könnyebben juthatnak hozzá ahhoz a havi ötvenezer forintos támogatáshoz, amelyet a szociális törvény módosításával tavaly januártól vezetett be az Országgyűlés. Az Alkotmánybíróság 8:7 arányban nemrég elfogadott döntése ugyanis tisztázta, hogy a nyugdíjpótló állami támogatás megállapításakor a vitatott esetekben milyen alkotmányos követelményeket kell figyelembe venniük a hatóságoknak.

A jogalkotók a tartós ápolást végzők időskori támogatásának szabályozásakor, 2017 végén úgy látták, hogy aki legalább húsz évig saját háztartásában gondozta súlyosan beteg, fogyatékos gyermekét, megérdemli, hogy időskorában külön juttatást kapjon, hiszen két évtizeden át nagy terhet vett le az állami szociális ellátórendszerről - írja a Magyar Nemzet..

Az érintettek ez idő alatt ugyanakkor munkát nem vagy csak részlegesen vállalhattak, így nagyon kevés öregségi nyugdíj illeti meg őket, vagy egyáltalán nem jogosultak rá. A súlyosan beteg gyermeket ápoló szülőket már a rendszerváltozás előtt, a hetvenes-nyolcvanas évektől megillették bizonyos kiegészítő juttatások, de ezek részlegesek voltak, s utóbb gyakran megváltoztak. A szociális igazgatásban bonyolult, szerteágazó szabályozás jött létre, amelyen a szakembereknek sem könnyű eligazodniuk.

A 2017 végén elfogadott, alapvetően segítőkész paragrafusokról a gyakorlatban kiderült, hogy olyan feltételeket írtak elő, amelyeket a szülők egy része nem tudott teljesíteni. Mindezek miatt a múlt évben számos per indult, s a kérdés végül - több bírói kezdeményezés nyomán - az Alkotmánybíróságon (AB) kötött ki. Az AB a nyári szünet előtt döntést hozott a tartós ápolást végzők időskori támogatásáról.

A nemrégiben közzétett határozatból arra lehet következtetni, hogy az alkotmánybíráskodás a legutóbbi időkben tapasztalt óvatos attitűd helyett alkalmasint inkább vállalja az aktivista megközelítést. A jogszabályt ugyanis jogértelmezés útján lényegében kijavították. Az ügy nem mindennapi jellegére utal, hogy a 15 tagú testület hét különvéleménnyel, 8:7 arányban határozott. Az alkotmánybírák többsége - a tavalyi jogszabály és az alaptörvény rendelkezéseire utalva - mindenesetre úgy ítélte meg: 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

a lényeg az, hogy aki húsz éven át szinte önfeláldozó módon otthon ápolja súlyosan beteg, fogyatékos gyermekét, nyugdíjas korában megérdemli a havi ötvenezer forintos állami támogatást.

A döntésből ugyanakkor kiviláglik, a két évtized hosszú idő, s ezt figyelembe véve a pénzt a szociális hatóság és végső soron a bíróság nem ítélheti meg bemondás alapján, a gondoskodást bizonyítani kell. Eddig mindezt az idős szülő csak olyan dokumentummal tehette meg, amely azt igazolta, hogy annak idején bizonyos szociális, családügyi támogatásokhoz, ellátásokhoz is hozzájutott. Az AB határozatából arra lehet következtetni, hogy a jogosultságot megállapító hatósági, bírósági eljárásban mostantól adott esetben a lakcímkártyától az orvosi igazolásig és a nyugdíj-igazgatóság kimutatásáig számos irat felhasználható bizonyítékként.

Újdonság, hogy - a határozat szerint - jogosult lehet a tartós ápolást végzők időskori támogatására az a szülő is, aki két súlyosan beteg gyermekét gondozta összesen húsz esztendeig.

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége üdvözölte a jogértelmező döntést. Közleményében Kovács Ágnes elnök felhívta rá a figyelmet: azok a szülők, akiknek a kérelmét eddig elutasították, most ismételten megkereshetik az illetékes kormányhivatalt.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm