Itt a bejelentés: hamarosan nem a postás hozhatja a nyugdíjakat

Pénzcentrum2019. november 6. 10:30

Újabb ülést tartott a Nemzeti Versenyképességi Tanács, ezt követően pedig Varga Mihály ismertette az ülés lényegét. Ezek szerint a tanács tagjai három témát vizsgáltak meg: az elektronikus fizetések, a szakképzés, és a digitalizáció helyzetét, valamint az ezekben rejlő lehetőségeket. A tárcavezető az elektronikus fizetések előmozdítására vonatkozóan hat hosszú távú célt fogalmazott meg a Portfolio tudósítása szerint.

Varga Mihály a rövid áttekintőjében elmondta: három témát vizsgálták meg. Az elektronikus fizetések lehetőségének bővítését, a szak- és felnőttképzés átalakítását, valamint a digitalizációs ügyek előrehaladását.

Az elektronikus fizetések terén az intézkedési javaslatok, célok:

  • A nyugdíjak és szociális transzferek bankszámlára utalását vizsgálták meg. Hosszú távon az a cél, hogy minél inkább utalással valósuljanak meg ezek a kifizetések. Jelenleg a nyugdíjak esetében ez az arány 50 százalék, ezt szeretnék felgyorsítani - mondta a pénzügyminiszter.
  • Az 5 fő feletti munkáltatóknál a munkabérek kifizetése hosszú távon kötelezően utalással történjen.
  • Online kasszát használók esetében az elektronikus fizetés lehetősége, feltétele legyen biztosított. Biztosítani kell a lehetőséget - mondta.
  • A vállalkozások esetében a készpénzfizetési korlát csökkentése (konkrét összeget nem említett a miniszter). A cél, hogy a cégek közötti utalások esetén minél alacsonyabb összegnél már történjenek meg a tranzakciók elektronikus utalás formájában.
  • A magánszemélyek közötti és magánszemélyek valamint cégek közötti utalások előmozdításának megvizsgálása.
  • Szociális számla bevezetése.

 

Címkék:
pénz, nyugdij, bankszámla, készpénz, varga mihály, nyugdíjasok,