21 °C Budapest

Itt a bejelentés: ennyi lesz a nyugdíjprémium idén

MTI
2018. október 2. 14:30

Idén magasabb lesz a nyugdíjprémium, mint tavaly, várhatóan 18 ezer forint - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kedd reggel.

A nyugdíjprémium alapelve, hogy a gazdasági növekedésből mindenki részesüljön, az idősek is. Kiszámításának módja, hogy ha az éves gazdasági növekedés meghaladja a 3,5 százalékot, akkor a növekménnyel megszorozzák az egyheti nyugdíjat és így megkapják a nyugdíjprémium összegét - magyarázta az államtitkár.

Tartósan jó pályára állt a gazdaság, így tavaly már fizetett nyugdíjprémiumot a kormány, 12 ezer forintot. Idén a 4,4 százalékos gazdasági növekedésnek köszönhetően ez az összeg várhatóan mintegy 18 ezer forint lesz. Még az év vége előtt megkapják az érintettek, hozzávetőleg 2,6 millió, nyugdíjban illetve nyugdíjszerű ellátásban részesülő ember - ismertette az M1 aktuális csatornán.

Az államtitkár rámutatott: a demográfiai kihívások megoldásában az időseknek is nagy szerepük van, hisz sokat segíthetnek a családalapításban, gyermekvállalásban.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A következő nemzeti konzultáció alapvető kérdése, hogy a migrációval vagy a családok támogatásával kell-e megoldani a demográfiai kihívásokat - fűzte hozzá Novák Katalin. Az államtitkár elmondta azt is, hogy a következő hónapokban életbe lépő jogszabályváltozásoknak köszönhetően egyre olcsóbb lesz a nyugdíjasok foglalkoztatása, így könnyebb lesz visszatérésük a munkaerőpiacra.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm