2020. december 5. szombat Vilma

Így kaphatnak pluszpénzt a legszegényebb nyugdíjasok is


Sokan vannak, akik  havi 50-60 ezer forintos nyugdíjból kénytelenek megélni. Számukra rossz hír, hogy jövőre sem emelkednek számottevően a nyugdíjak, viszont picit talán segíthetnek azok az állami támogatások, amelyekre ők is jogosultak lehetnek. A Pénzcentrum most összegyűjtötte a legfontosabbakat.


A népszámlálási adatok szerint ma Magyarországon minden ötödik ember időskorú, vagyis már betöltötte a hatvanadik életévét. Így sokakat érintő kérdés, hogy milyen támogatások járnak a nyugdíjasoknak. Jelenleg itthon az átlagnyugdíj 117 ezer forint körül mozog, de sokan vannak, akik ennél jóval kevesebbet kapnak havonta, így nem minden idős ember tudja biztosítani a megélhetését csupán a nyugdíjból. Nekik minden pluszpénz sokat jelenthet.


Bár kevés az olyan támogatási forma, amely csupán az életkorhoz kötődik,  - hiszen a szociális körülmények, és az egészségügyi állapot is mérvadó - a jellemzően 62 év felettieknek lehetősége van támogatásokat és kedvezményeket igénybe venni.

A nyugdíj összegétől függően adható támogatások

A nyugdíjas személyek egyszeri segélye akkor vehető igénybe, ha valaki már a létfenntartását veszélyeztető élethelyzetbe került, és a havi jövedelme nem haladja meg:

  • közeli hozzátartozójával való közös háztartásban a 75 ezer forintot,

  • egyedül élőknél a 85 ezer forintot.

Egyszeri segély évente egy alkalommal állapítható meg, a minimálisan engedélyezhető összeg 15 ezer forint.

Méltányossági nyugdíjemelést akkor kaphat valaki, ha a havi bevételének összege nem magasabb 75 ezer forintnál. Mindkét kérelem esetében az ONYF Központjához, a Nyugdíjfolyósító Igazgatósághoz vagy a kérelmező lakóhelye, tartózkodási helye szerint illetékes fővárosi, megyei kormányhivatalhoz  kell fordulni - derül ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiadott Információk Időseknek kiadványból.

Jövedelmi helyzettől független támogatási formák

Itthon is egyre több a századik életévét megélt idős ember, számuk megközelítőleg már 1 100 felett van. A 90., a 95. és a 100. életévüket betöltött aggastyánokat  jubileumi juttatással köszöntik . Meglepő módon a 90 évesek 90 ezer, a 95 évesek 95 ezer, a 100 évesek pedig 100 ezer forintos születésnapi pénzjutalomban részesülnek.

A gyógyászati segédeszközök vásárlásához is lehet támogatást kérni: az Országos Egészségbiztosítási Pénztár honlapján elérhető a támogatott gyógyászati segédeszközök listája, a támogatás mértéke, illetve minden egyéb fontos tudnivaló. Kevesen tudják, hogy a gyógyászati segédeszköz kiváltásával kapcsolatos utazáshoz utazási költségtérítés is jár abban az esetben, ha segédeszközt a lakóhelyhez legközelebbi szaküzletben  vásárolják meg. Ezen felül kölcsönzésre, vagy a TB által támogatott, rendeltetésszerűen használt, idő előtt meghibásodott termékeknél akár a javításra is lehet támogatást kérni.

Sok nyugdíjas tisztában van azzal, hogy utazási kedvezményre is jogosult, 65 év felett mindenkinek  ingyenes a tömegközlekedés. Azok a 65 évnél fiatalabbak, akik saját jogú nyugellátásban, hozzátartozói nyugellátásban (özvegyi nyugdíj, árvaellátás), előrehozott öregségi nyugdíjban, vagy rokkantsági ellátásban részesülnek, évente 16 alkalommal kedvezményes menetjeggyel utazhatnak.

Áldozatvédelem

Az idős emberek könnyebben válnak a bűnözők célpontjává, hiszen egyszerűbb őket kihasználni, kevésbé tájékozottak, védtelenebbek, és fizikai erejüket tekintve is gyengébbek. Azokon, akik ilyen helyzetbe kerültek, pénzügyi segély, valamint állami kárenyhítés segíthet.

A pénzügyi segélyről a területi áldozatsegítő szolgálat méltányossági döntéssel határoz, ahol nem a szociális körülmények, hanem a bűncselekmény következtében kialakult helyzet a mérvadó.

A bűncselekményt követő 3 munkanapon belül lehet azonnali pénzbeli támogatásért fordulni.

Állami kárenyhítésért azok folyamodhatnak a bűncselekmény elkövetését követő 3 hónapon belül, akik valamilyen erőszakos bűncselekmény áldozatává váltak, továbbá jövedelmi helyzetük miatt támogatásra szorulnak.

Szabadidős tevékenységekre, illetve kulturális programokra vonatkozó kedvezmények

  • Múzeumi belépőjegy kedvezmények (a 70. életévét betöltött személyeknek díjtalan)

  • Könyvtári beiratkozási díjmentesség 70 év felett

  • Kedvezményes bérlet- és jegyvásárlás a mozikban

  • Jegyvásárlási kedvezmény a gyógyfürdőkbe és strandokra

  • Színházi bérlet- és jegykedvezmény

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Fontos! 2020. december 31-ig minden hazai banknál igényelhetőek az akciós fogyasztási hitelek, melyek kamata egységesen 5,9%. A kedvezményes személyi kölcsön kamata viszont a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és így magasabb lehet a törlesztőrészlet is, ezért nagyon fontos, hogy már most a számunkra legmegfelelőbb konstrukciót válasszuk! Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor 2021-től így kalkulálhatsz: a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 39 550 forintos törlesztővel a Sberbank nyújtja (THM 7,11%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 39 604 forintos törlesztőt (THM 7,17%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk

Súlyos problémára világított rá a járvány második hulláma: ideje észbe kapni!
Egyre többen keresnek olyan megoldást, melyben biztonságba érzik saját magukat és a családtagjaikat.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

  Ajánlatunk