2020. december 5. szombat Vilma

Hivatalos: bevezetik a nagyszülői gyedet, itt vannak a részletek

  • MTI
  • 2019. december 10. kedd 10:53

Az Országgyűlés kedden - a kormány családvédelmi akciótervének részeként - lehetővé tette, hogy a még nem nyugdíjas nagyszülők a jövő év első napjától jogosulttá válhassanak a gyermekgondozási díjra.

A képviselők 189 igen szavazattal, egyhangúlag fogadták el az emberi erőforrások miniszterének erről szóló, május végén benyújtott javaslatát.

A Ház döntése alapján a szülők akkor tudják átadni a gyedre való jogosultságukat a nagyszülőknek, ha maguk is rendelkeznek ilyennel, és keresőtevékenységet végeznek. További feltétel, hogy a gyedre készülő nagyszülőknek legalább 365 napon át biztosítottnak kell lenniük az unoka születését megelőző két évben. Előírták azt is, hogy a gyermeknek a szülőkkel kell élniük, a gyedet igénybe vevő nagyszülő pedig csak otthoni munkavégzés mellett dolgozhat.

A nagyszülői gyed a gyermek 2 éves koráig (ikrek esetén 3 éves korig) vehető igénybe, amíg a nagyszülő fizetés nélküli szabadságra jogosult. Rögzítették, hogy a nagyszülők több unoka esetén annyiszor kaphatják meg a gyermekgondozási díj összegét, ahány gyermeket gondoznak egy időben.

A kabinet szándékai szerint a nagyszülői gyed újabb segítséget jelent majd a gyermeket nevelő családoknak. Számításaik szerint a nagyszülői gyed átlagfizetés esetén 208 ezer forint havi támogatást jelent unokánként.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

  Ajánlatunk