13 °C Budapest

Ha ez így megy tovább, nyugdíjas otthonná válik egész Békés megye

2017. január 11. 05:36

Tavaly csaknem 2,7 millióan kaptak Magyarországon valamilyen nyugdíjat, vagy egyéb ellátást. A legtöbben az öregségi nyugdíjasok vannak, akiknek a nagy része legalább 40 évet dolgozott azért, hogy most nyugdíjat kaphasson. De vajon melyik megyében él a legtöbb nyugdíjas?

Az idős emberek száma és népességen belüli aránya hazánkban folyamatosan növekszik. A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság 2016. januárjában összesen 2 659 975 embernek folyósított valamilyen típusú ellátást. Ez pedig azt jelenti, hogy

a nyugdíjasok (és az egyéb ellátásban részesülők) a népesség 27 százalékát tették ki.

Legtöbben (az ellátottak háromnegyede) öregségi nyugdíjat kapnak, érdekesség azonban, hogy a KSH friss adatai alapján 8 ezerrel csökkent a számuk  2015-höz képest.

A második leggyakrabban folyósított ellátást a megváltozott munkaképességűek kapták, ezt összesen 376 ezer főnek utalták. De nagymértékben (14 százalékkal) emelkedett a Nők 40 nyugdíjban részesülők száma is, már 139 639-en nő kap ilyen korkedvezményes ellátást - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nyugdíjak és egyéb ellátások című legújabb kiadványából.

KATTINTS! Tömegével veszik fel halott rokonaik nyugdíját a magyarok

Hol él a legtöbb nyugdíjas?

Nagy különbségek vannak hazánkban, ha a nyugdíjasok népességen belüli arányát szeretnénk összehasonlítani a megyék között.

Az országos aránynál (27 százalék) is kevesebb nyugdíjas él Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Győr-Moson-Sopron, és Fejér megyékben. A legtöbb nyugdíjas Békés és utána Tolna megyében él, ahol a lakosságnak közel a harmada valamilyen formában az ellátottak közé tartozik. A magyarázat egyszerű, hiszen

Zala megye után Békés megyében a legnagyobb a 60 év feletti lakosság aránya.

A KSH tanulmányában arra is felhívja a figyelmet, hogy a járások között is nagy különbségek vannak. A fővárosi 6.,7.,8., kerület mellett Hajdú-Bihar megyei Hajdúhadházi járásban 20 százalék alatt volt a nyugdíjban, és egyéb ellátásban részesülők aránya. Míg a Heves megyei Pétervásárai járásban az érintett népesség aránya elérte a 35 százalékot.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Mennyit kell ezért dolgozni?

Persze a fent említett öregségi nyugdíjért meg is kell dolgozni. A jelenleg közel kétmillió öregségi nyugdíjasnak a harmada 40 évnél több megszerzett szolgálati idő után kapja a nyugdíját. Akadnak azonban olyanok is, akik 25 év szolgálati idővel mennek nyugdíjba.

Nem meglepő, hogy a nemek közötti különbségek jelentősek. A férfiak szolgálati ideje nagymértékben meghaladja a nőkét. Az öregségi nyugdíjban részesülő férfiak fele, 40 évnél is több szolgálati idő alapján kapja a nyugdíját. A nőknél a legtöbben pedig 35-39 év szolgálati időt szereztek, de a 25 évnél kevesebb szolgálati idővel rendelkezők aránya is jelentős, feltehetően annak köszönhetően, hogy sokan a gyermekvállalás mellett már nem térnek vissza a munkaerőpiacra.

KATTINTS! 20 év után nyugdíjba mehetsz: mutatjuk a tuti receptet

Mire kapunk szolgálati időt?

Szolgálati időt akkor szerezhetünk, ha biztosítási jogviszonyban állunk és az így szerzett fizetésünkből levonják a nyugdíjjárulékot.

 

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm