4 °C Budapest

Ezért nem mehet soha nyugdíjba Ernyei Béla

2017. június 8. 17:04

Hétvégén tölti be a 75-öt Ernyei Béla, aki elmondása szerint megretten attól, ha az életkoráról van szó. A színművész ugyan már rég nyugdíjba vonulhatott volna, azonban állítása szerint a színészek nem mennek nyugdíjba, így ő sem szándékozik visszavonulni. Ugyan a színész szakma különleges ebből a szempontból, azonban vannak, akik kénytelenek a nyugdíj mellett is munkát vállalni. Utánajártunk, ők milyen feltételekkel mehetnek vissza dolgozni.

Hétvégén tölti be 75. életévét Ernyei Béla, aki elmondása szerint gyakran megretten attól, hogy mennyi idős is ő valójában.

Soha nem mentem nyugdíjba. A színész soha sem megy nyugdíjba (csak lelkileg), mert a 18 éveset a 18 évest játssza, a 81-et meg a 81 éves

 - nyilatkozta Ernyei Béla színművész a 24.hu-nak.

A színészet ugyan elég speciális szakma, ezért sem mennek nyugdíjba a korhatár elérése után sem a színészek. Vannak azonban olyanok, akik nem a szakma szeretete miatt dolgoznak tovább, hanem a megélhetésük múlik azon, hogy tovább dolgozhassanak.

Milyen szabályok vonatkoznak a dolgozó nyugdíjasokra?

A jelenlegi szabályok szerint az öregségi nyugdíjasok korlátozás nélkül folytathatnak keresőtevékenységet, sőt, mivel nyugdíjjárulékot is kell fizetniük, ezért a fizetésük mellett még a nyugdíjuk is fél százalékkal magasabb.

Más szabály vonatkozik viszont a korhatár előtti ellátásban részesülőkre, az ő ellátásukat ugyanis szüneteltetni kell, ha a keresőtevékenységből származó éves jövedelme az adott év első napján érvényes minimálbér havi összegének tizennyolcszorosát meghaladja. 2017-ben a bruttó minimálbér 127 500 forint, ennek a 18-szorosa összesen 2 295 000 forint.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ez azt jelenti, hogy aki havi bruttó 191 ezer forintnál többet keres, az emellett nem kaphat nyugdíjat.

Lényeges, hogy aki közalkalmazotti vagy köztisztviselői jogviszonyban vállal munkát, annak minden esetben le kell mondania a nyugdíjellátásról, amíg élő munkaviszonya van.

Ha részletesen szeretnél olvasni a nyugdíj melletti munkavállalásról, akkor olvasd el a témában írt korábbi cikkünket.

Címlapkép: MTI/Zih Zsolt

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 17. szerda
Rudolf
16. hét
Április 17.
Hemofília világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem