Erre senki sem gondolt a nagyszülői gyed-nél? Mégis, ki meri így igénybe venni

Pénzcentrum2019. június 11. 11:02

Jövőre, január 1-jétől vezetik be a nagyszülői gyedet, amely kiterjeszti a gyermekgondozási díjat igényelhetők körét olyan nagyszülőkre, akik megfelelnek a gyed igénybevételének feltételeinek és még nem nyugdíjasok. A Pénzcentrum Veresné Tóth Mónika tb-szakértő segítségével arra kereste a választ, hogy a nagyszülői gyed bevezetése milyen hatással lesz majd a családokra.

A nagyszülői gyedről szóló törvényjavaslat alapján, amelyet az elmúlt hetekben tárgyalt a parlament, azok a nagyszülők kaphatnak gyedet, akik a gyermek születését megelőző két évben legalább 365 napig biztosítottak voltak. További feltétel, hogy a nagyszülő nem lehet még nyugdíjas, illetve, hogy az unokája mindkét szülője - vagy egyedülálló szülő esetén a szülő - keresőtevékenységet folytasson. A gyermeket nevelése továbbra is a szülő(k) felelőssége marad, de a nagyszülő a napközben felügyeletet biztosíthatja a saját háztartásában, ahonnan otthoni munkát végezhet. Viszont gyed mellett nem dolgozhat házon kívül, és nem adhatja bölcsődébe a gyermeket.

Több unoka után - például ha több gyermeke is egyszerre vállalt gyereket - több gyedet is igénybe vehet a nagyszülő, de ilyenkor csak egyikük. Nem kaphat nagyszülői gyedet viszont, aki másféle rendszeres pénzellátást kap, ez nem csak a nyugdíjra vonatkozik (pl. korhatár előtti ellátást, szolgálati járandóságot, táncművészeti életjáradékot, átmeneti bányászjáradékot, megváltozott munkaképességű személyek ellátását, özvegyi nyugdíjat vagy ápolási díjat illetve ide tartoznak még az Flt törvény alapján járó ellátások is: álláskeresési járadék, nyugdíj előtti álláskeresési segély).

Korábbi cikkünkben azzal foglalkoztunk, hogy a nyugdíj előtt álló nagyszülőkre milyen hatással lehet, milyen előnye és hátránya származhat a nagyszülőre nézve az új gyednek. Most, hogy a javaslat már az országgyűlés elé került, nem csak arról érdemes beszélni, hogy a nagyszülőket hogyan érinti a változás, hanem hogy a családoknak ez valódi segítséget fog-e jelenteni.

Elsősorban az egyébként gyeden maradó szülőnek jelenthet nagy segítséget, ha nagyszülő veszi igénybe helyette a gyedet, így ő vissza tud menni teljes állásba dolgozni.

Viszont anyagi szempontból nem biztos, hogy ez megéri a nagyszülőnek, vagy a szülőnek. Hiszen a nagyszülő akkor - hasonlóképpen a szülőkhöz - az átlagkeresete 70 százalékára számíthat csak, így elesik a keresete egy részétől. Miközben törvény szerint a gyed-en lévő szülő a gyermek 169 napos korától dolgozhat teljes állásban. Így szemben a nagyszülővel a munkabér mellett a gyed-et is megkaphatja, ami anyagi szempontból előnyösebb.

Azonban nem csak anyagi szempontból érheti meg a nagyszülői gyed, hanem a családtagokat is közelebb hozhatja egymáshoz. Az új gyed által a nagyszülő akkor lehet majd az unokáival, amikor még egészen kicsik, és így nem hétvégi nagyszülő lesz.

Abban az esetben, ha az egyik nagyszülő már nyugdíjas a másik nagyszülő pedig még dolgozik, megoldás lehet a gyed. Így akár nagymama és nagypapa is otthon lehet az unokákkal egyidőben és részt vehet a nevelésükben. Amennyiben megtudják oldani és esetleg több gyermek után is igényelni tudja a nagyszülő az ellátást akkor a gyerekek/unokatestvérek között is egy szorosabb kapocs alakulhat ki

- mondta el Veresné Tóth Mónika. Az anyagi előnyök, hátrányok, valamit a család életére gyakorolt hatáson túl számolni kell viszont a kockázatokkal is. Például azzal a helyzettel, ha a gyed-en lévő nagyszülő megbetegszik, és már nem tudja ellátni az unokájának felügyeletét. Ilyen esetben a tb-szakértő szerint:

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A szülő a gyed jogosultság ideje alatt bármikor nyilatkozhat úgy, hogy a gyedet ő kívánja a továbbiakban igénybe venni. A nagyszülő ebben az esetben újra keresőtevékenységet végezhet illetve jogosult lehet táppénzre amennyiben az orvosilag indokolt. Ebben az esetben vagy otthon marad anyuka gyeden és fizetés nélküli szabadságot kér a munkahelyén vagy dolgozik gyed mellett.

Bár a nyugdíjra elviekben nem lesz negatív hatással, ha a nagyszülő megy gyedre, a munkavállalását befolyásolhatja ugyanúgy, ahogy szülő korban lévő nők, és gyesről visszatérő anyák is hátrányban vannak a munkaerőpiacon. Ráadásul a nagyszülő nem vállalhat gyed mellett teljes állást, de még bölcsődébe sem adhatja az unokát, miközben a bölcsődefejlesztési tervek szerint jövő év végére minden településen, ahol legalább 40, három év alatti gyermek él, vagy öt olyan család, ahol igénylik a szülők a bölcsődét, az önkormányzatoknak létre kell hozni az intézményt.

Elviekben a munkáltató nem különböztetheti meg hátrányosan a munkavállalókat azért, mert gyermeket terveznek. A terhes nőket jogszabály is védi attól, hogy a munkáltató felmondjon nekik. A nagyszülői gyed tervezete egyelőre nem tér ki arra, hogyan védik majd a nagyszülőket, mint munkavállalókat.

Jelenleg a nőket várandóságuk ideje alatt, illetve a munkavállalókat a három év alatti gyermekük gondozása miatt igénybe vett fizetés nélküli szabadság idején védi a jogszabály. Elképzelhetőnek tartom, hogy a jogalkotó kiterjeszti az utóbbi védelmet a nagyszülőkre is.

mondta erről a tb-szakértő. A nagyszülői gyed jövő évben, január 1-jétől lép életbe, arról egyelőre nincs adat, hogy a lehetséges igénylők közül hányan terveznek élni a lehetőséggel. Az mindenesetre biztos, hogy a családoknak erősen mérlegelniük kell az anyagi, és nem anyagi előnyöket és hátrányokat.

Címkék:
nyugdij, gyed, tb, gyes, penzcentrum, családvédelmi akcióterv, nagyszülői gyed, korhatár előtti ellátás,