6 °C Budapest

Ennyivel kap több nyugdíjat jövőre Nagy Feró, Koós és Aradszky

2016. augusztus 11. 11:03

Jövő év januárjától 0,9 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, ezzel a jelenlegi átlagnyugdíj összege 986 forinttal fog nőni. De mennyivel kaphatnak majd többet a magyar celebnyugdíjasok?

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter még tavasszal jelentette be, hogy a költségvetés elkészítésekor 0,9 százalékos inflációval számolnak, ezért a nyugdíjak reálértékének megőrzése érdekében jövőre a nyugdíjak is 0,9 százalékkal emelkedhetnek. Ez pedig azt jelentené, hogy a jelenlegi öregségi átlagnyugdíj összege 109 561 forintról 110 547 forintra emelkedne.

Magyarországon a jelenlegi szabályok értelmében a nyugdíjakat minden év január hónapjától az emelés évére tervezett fogyasztói árnövekedésnek megfelelő mértékben kell emelni. Ezt hívjuk inflációkövető emelésnek. (Az infláció a pénz vásárlóerejének romlását jelenti.) Ezért várható, hogy 2017-ben 0,9 százalékkal nőnek majd a nyugdíjak.

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) 2017. januárjában minden érintettet levélben személyre szólóan fog értesíti a jövő évi emelésről és arról is, hogy a folyósított összegből milyen jogcímen és milyen mértékben történik levonás.

Az emelést minden nyugdíjas vagy egyéb ellátásban részesülő megkapja, nem kell hozzá külön kérelmet benyújtani.

Mennyivel kapnak többet jövőre a hírességek?

A nyugdíjas hírességek egymás után mesélnek arról, hogy mennyire alacsony nyugdíjat kapnak. A legtöbben nem is igazán tudják elképzelni, hogy mi lenne, ha nem kapnának még most felkéréseket és nem tudnának dolgozni, vagy esetleg ne takarékoskodtak volna korábban.

Nagy Ferónak a nyugdíja az idei évben is csupán 41 000 forint havonta, ezért számára az emelés nem lesz túl nagy összegű, összesen 369 forinttal visz majd neki többet a postás. De Aradszky Lászlónak és Koós Jánosnak sem emelkedik 500 forintnál sokkal többel a nyugdíja jövőre.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Fontos a takarékoskodás

A hírességek nyugdíjával kapcsolatban egy dolog biztos: csak olyan jövedelmek után kapnak nyugdíjat, ami után fizettek társadalombiztosítási (TB) járulékot. Feltételezhetjük azonban azt, hogy a sztárok nem kerestek olyan keveset, mint amennyi után most nyugdíjat kapnak.

Igazán nehéz helyzetben azok vannak, akik a minimálbér szintjén kerestek, és esélyük sem volt a takarékoskodásra, ráadásul egyéb jövedelmük sem volt. Ez a probléma pedig sokakat érint (ma is), ennek gyökerei pedig a nagyon alacsony bérekre és a fekete - és szürkegazdaságra vezethetők vissza.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm