Ennyiért árulja vidéki birtokát a rádiós legenda, Boros Lajos

2019. július 15. 15:30

Lassan elfogyhatnak Boros Lajos tartalékai, ezért most a család eladásra kínálta a veresegyházi telkét. Az már korábban is ismert volt, hogy az egykori rádiós nincs a legjobb anyagi helyzetben, a nyugdíja például alig 110 ezer forint.

Boros Lajosnak az elmúlt egy évben komoly egészségügyi problémákkal kellett szembenéznie. Megműtötték a szívét, pacemakert kapott, utána pedig öt hétig kómába is került. A rádiós csak pszichológus segítségével tudta feldolgozni a történteket, ráadásul rehabilitációja azóta is folyamatosan tart -emellett cukorbetegsége sem könnyíti meg az életét, több gyógyszert is szed, és a súlyával is küzd.

A Ripost most azt írja, egészségügyi problémái miatt Boros és családja lassan feléli a tartalékokat. Vélhetően ezért hirdették meg eladásra a veresegyházi telküket. Az ingatlan nélküli területért a lap szerint 25 millió forintot kérnek.

Az már korábban is ismert volt, hogy Boros Lajos nincs a legjobb anyagi helyzetben: tavaly például azt mondta, tartalékai maximum 1-2 évre elegendőek a nyugdíja mellett.

Olyan száztízezer a nyugdíjam, de nem kell sajnálni. Amikor jól kerestünk annak idején, akkor tartalékoltam, nem tudom, mire számítottam, de most jól jön. Úgy számolom, hogy olyan két évre elég a tartalékunk

- mondta például az Esti Frizbiben tavaly Boros, akit borzasztóan zavar, hogy már nincs rendes bevétele, és így nem tud olyan életszínvonalon élni, mint korábban. Feleségével azt beszélték meg, ha már nagy gondban lesznek, akkor eladják szeretett VII. kerületi lakásukat, és egy kisebb otthonba költöznek.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Címlapkép: Facebook

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm