11 °C Budapest

Ennyi pénz kell ahhoz, hogy 40 évesen nyugdíjba mehess

2017. augusztus 31. 14:38

Húsz évig sem dolgozott, és 43 éves korára elérte a pénzügyi szabadságot az amerikai férfi. 1998 januárjában kezdte a munkát, és 2017. április 13-án fejezte be. Az elmúlt négy hónap maga volt a csoda, de nem volt egyszerű meghoznia a döntést. A J. Money néven író férfi elárulta, mi miatt aggódott leginkább és, miért nem mert korábban lépni.

Nagyjából négy évvel ezelőtt döntötte el, hogy meg akarja alapozni a jövőjét, és szeretne mielőbb felhagyni a fix 8 órás munkával. Úgy kalkulált, 1 millió dollárra lenne ehhez szüksége. Hogy hogy jött ki ez az összeg? Külföldi kutatások szerint az éves megélhetési költségünk 25-szörösére rúgó megtakarítás kell ahhoz, hogy ennek hozamából nagy valószínűséggel életünk végéig megéljünk. Így minden évben az induló pénzmennyiség 4 százalékát lehet kivenni és abból lehet finanszírozni a kiadásokat. Vagyis ha 1 millióval kezd, akkor utána a 4 százalékos szabály értelmében az első évben 40 ezer dollárt vehet ki, aztán évről évre növelheti ezt az összeget az infláció mértékével. Végül a dolgok jobban alakultak, mint várta: amikor kilépett, 1 millió 400 ezer dollárral kezdett neki "korai nyugdíjazásának".

Szeptember 11-én este a Péncentrum korai nyugdíjjal kapcsolatos rendezvényén a piaci aktualitások mellett a különböző befektetési stratégiákról, illetve a hozamképes befektetési portfólió összeállításáról is szó lesz. Gyere el Te is, és tanulj a profiktól. A részvétel támogatónknak köszönhetően ingyenes, de regisztrációhoz kötött! Az eseménnyel kapcsolatos részleteketitt találod.

Azt állítja, az, hogy végleg leszámolt a bejelentett munka világával, leginkább lelkileg viselte meg. Meg kellett tanulnia, hogy ne állandóan az anyagi problémákon járjon az esze - és tulajdonképpen épp emiatt az állandó szorongás miatt nem mondott fel korábban a munkahelyén.

Most azoknak ad tanácsot, akik egyelőre csak tervezgetik, hogy felmondanak, és "nyugdíjba" vonulnak:

1. "Az a tanácsom, hogy légy takarékos és rugalmas" - idézi a Business Insider. Ő például a 4 százalék helyett törekszik rá, hogy csak a befektetett pénze 3 százalékát vegye ki. Ebből persze nem olyan könnyű megélni, így takarékoskodik, próbál alkalmi munkákat vállalni.

2. "Elképzeltem a lehető legrosszabb forgatókönyvet, felkészültem a legrosszabbra"

Amire ő gondolt:

  • - beüt a tőzsdekrach
  • - értelmét veszti az élete (munka híján)
  • - unatkozni fog

Ezekre a következő megoldással készült: ha olyan recesszió jön, amelyben már a bevételei is csökkennek, visszamegy dolgozni, vagy eladják a házukat. Esetleg összepakolnak és otthagyják Amerikát, és keresnek a családjával egy a megélhetés szempontjából olcsóbb országot.

Ha halálra unja magát, akkor pedig fogad egy életvezetési tanácsadót, aki majd segít neki. A lehető legrosszabb forgatókönyv szerint viszont úgy hal meg, hogy sajnálja, mennyi mindent hagyott ki, mennyi mindent nem tett meg, amire vágyott.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

KATT: 40 évesen is el lehet menni nyugdíjba: csak nehogy megbánd!

3. "Realizáltam, hogy a kockázat, amit vállalok, az teljesen oké".

43 évesen ott hagyni a biztos munkahelyet nem a lehető legbiztonságosabb lépés. Viszont a jó egészségügyi biztosítás, vagy a jó autó nem minden. "A normális, jól bebiztosított élet unalmas" - írja. Ő viszont élni akart, méghozzá úgy, ahogyan ő szeretne élni, nem szabályokat követve.

4. "Tudom, hogy az a legjobb munka, amit szeretsz is"

Amit ő megtanult, hogy a semmiért nem lehet nyugdíjaznia magát az embernek. Kellenek célok, hobbik: neki például ott az írás. Ha ez nem lenne, állítása szerint a munkáját sem hagyta volna ott. "Programozóként valószínűleg nem kellett volna aggódom a jövőmért. Viszont rájöttem, hogy még több pénz nem tenne engem boldoggá, de az, hogy a blogomon, könyvemen és ezekhez kapcsolódó projekteken dolgozom, az igen".

Amit egyedül megbánt, az az, hogy a programozói állását nem hagyta ott korábban. Most hajnali 5-kor kel, 30 kilométert biciklizik a közeli hegyekbe, együtt reggelizik a lányaival, utána néhány órán át dolgozik: blogot ír, vagy a könyvén, ugye. A család együtt ebédel otthon, a délutánt is együtt töltik, este pedig sétálnak egy jót.

Az emberek hajlamosak hagyni, hogy félelmeik az álmaik útjába álljanak. Ragaszkodunk a legrosszabb forgatókönyvhöz, hogy igazoljuk, hogy láncba verjük saját magunkat. És ami még nehezebbé teszi az egészet, hogy az, hogy valaki azelőtt otthagyja a munkáját, hogy megöregedne, megőszülne, társadalmilag még mindig nem egy elfogadott dolog

 - írja. Pedig megéri belevágni. Persze nem felelőtlenül, csakis akkor, ha az embernek megvan az ehhez szükséges megtakarítása. Viszont ha valaki a kellő mennyiségű pénzzel rendelkezik, akkor a J. Money néven blogoló férfi szerint nem érdemes hezitálni.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem