14 °C Budapest

Ennyi nyugdíjat kap a képviselői fizetése mellé Havas Henrik

2017. május 19. 14:00

Míg a nyugdíjasoknak több mint a fele 100 ezer forint alatti összegből kell, hogy gazdálkodjon, Havas Henrik saját bevallása szerint elégedett azzal az összeggel, amit kap.

Havas Henrik az ATV műsorában reagált arra, miszerint az MSZP miniszterelnök-jelöltje visszaadná a 13. havi nyugdíjat az időseknek. Az ismert tévés nem tartja igazságosnak a felvetést, mert ezzel az eleve magas nyugdíjjal rendelkezők járnának jól, mint ő.

Bevallom, hogy én abba a húszezerbe tartozom a körülbelül 2 millió öregségi nyugdíjas közül, akik a legtöbbet kapja, mert így alakult. Én miért kapok 13. havi nyugdíjat maguktól? Én nem kértem!"

- mondta Havas.

Ha abba a felső húszezerbe tartozik, akiknek a legmagasabb a nyugdíjuk, akkor bőven része annak a több mint 120 ezer nyugdíjasnak, akik havonta 200 ezer forint feletti összeget kapnak. Ráadásul nem a megszokott nyugdíjas életet éli: nemrég képviselővé választották, és a médiából sem tűnt el. Tehát nem a nyugdíja az egyetlen bevétele. Havas viszont messze nem került be a top háromba, ugyanis a tavaly decemberben 2 310 017 forint volt a három legmagasabb öregségi nyugdíj átlagösszege.

Jelenleg nagyjából 110 ezer forint körül mozog az öregségi nyugdíj átlagos összege. A csaknem kétmillió nyugdíjasnak viszont több mint a fele 100 ezer forintnál kevesebb ellátást kap. Ráadásul 74 ezernél is többen vannak, akiknek havonta 50 ezer forintnál is kevesebb pénzből kell megélniük.

Ígéret van bőven

Sok elképzelés van arról, hogyan lehetne jobbá tenni az idősek helyzetét, ám érdemi döntések ez ügyben még nem születtek. Idén március környékén csak úgy záporoztak a nyugdíjasoknak szóló ígéretek. Akkormegkérdeztük olvasóinkat, hogy szerintük melyik lenne az az intézkedés, ami valóban segítséget jelentene az időseknek.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A 13 056 válaszadó 37 százaléka (4823 fő) szerint a havi 120-150 ezer forintos nyugdíjminimum jelentene megoldást, 21 százalék (2711 válasz) szerint az lenne segítés, ha a nyugdíjak megőriznék a reálértéküket. A válaszadók 16 százaléka (2116 fő) szerint a 13. havi nyugdíjat kellene újra bevezetni, 11 százalék (1465 fő) az ingyenes gyógyszerre voksolt, 9 százalék (1113 fő) a nyugdíjminimum 57 ezer forintra emelésében látja a megoldást, 6 százalék (828 fő) pedig az ingyenes temetésre szavazott.

Amire viszont már elég valószínű, hogy novemberben plusz pénzt kapnak az idősek, mivel a kormány januárban csak 1,6 százalékkal emelt a nyugdíjakon, a jelenlegi előrejelzések szerint viszont 2,6 százalék lesz az infláció. Emiatt nyugdíj-kiegészítésre számíthatnak, ami egy átlagnyugdíjasnak 12 ezer forint pluszt jelent.

Címlapkép: MTI

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm