Egyre többen kapnak milliós nyugdíjat, miközben százezer idős elszegényedik

Pénzcentrum2019. május 8. 10:05

Gyorsan emelkedik az egymillió forint feletti nyugdíjellátások száma, miközben - általánosságban - megindult a nyugdíjasok elszegényedése. Többek között erről beszélt az "Életet az éveknek" klubszövetség elnöke. Hegyesiné Orsós Éva szerint tarthatatlan a jelenlegi inflációkövető nyugdíjrendszer, mint ahogyan az is feszültséget kelt, hogy az ellátások emelkedése jócskán beszakadt a ma még aktív dolgozók béremelkedéséhez viszonyítva.

Az öregségi nyugdíjkorhatár 2022-ig fokozatosan 65 évre emelkedik a legfrissebb konvergenciaprogram szerint, a GDP-arányos nyugdíjkiadások pedig a kalkulációk szerint 2030-ig csökkennek, aztán emelkedőre fordulnak. Ezzel kapcsolatban az elnök az ATV reggeli műsorában azt mondta: a nyugdíjasokat az érdekli, hogy "itt és most mi van", és hogy születnek-e olyan döntések, amelyek a helyzetükön változtatnak.

Az utóbbi időszakban leginkább nem születtek intézkedések a nyugdíjasokkal kapcsolatban - tette hozzá Hegyesiné Orsós Éva. Megjegyezte:

sokan 80 ezer forint alatti összegből élnek egy hónapban, számuk a több százezret ostromolja.

Felidézte, hogy Rétvári Bence államtitkár szerint csökken az alacsony nyugdíjjal rendelkezők száma, majd Hegyesiné Orsós Éva kijelentette: ez azért van így, mert az érintettek meghalnak.

Ha valakinek ugyanis 60-70 ezer forint a havi nyugdíja, ott döntenie kell arról, mit egyen, és akkor még a rezsiköltség és a gyógyszerkiváltási tétel szóba se jött. Annak van nagyobb életesélye, aki egy adott helyzetben könnyen dönt egészséges életmód mellett és jobb minőségű egészségügyi ellátásra is van esélye.

Egy biztos, folytatta: a nyugdíjasok életszínvonala romlik, részben azért, mert az alacsony keresetű nyugdíjasok érdekében nem születnek döntések, illetve azért, mert az aktív keresők béremelkedése is jócskán felülmúlja az idősekét, akiknek ellátása egyébként inflációkövető. Hozzátette: "elindult a nyugdíjasok elszegényedése", az átlagnyugdíj pedig szerinte semmit nem mond el az idősek helyzetéről, mert a plafon eltörlésével emelkedik az 5-600 ezer forint feletti ellátások száma, sőt, az egymillió forint feletti nyugdíjak száma is "rendkívül gyorsan emelkedik". Hegyesiné azt is cáfolja, hogy az utóbbi csoport csupán "elhanyagolható kisebbség" lenne, mert már 2017-ben is a duplájára nőtt és 1000 körül volt ezek száma.

Címkék:
nyugdij, szegénység, nyugdíjas, luxusnyugdíj, nyugdíjkorhatár, elszegényedés, nyugdíjasok, nyugdíjkorhatár 70 év,