16 °C Budapest

Egyre kevesebb a pénz jut a nyugdíjakra: 2050-ig kell várni, hogy javuljon a ráta

2020. május 7. 09:30

A Magyarország által az EU-nak küldött gazdasági helyzetjelentésből kiderül, hogy a GDP-hez mérten kisebb lett az állam ráfordítása az idősek ellátására az elmúlt négy évben, a következő években még kisebb lesz az ilyen típusú kiadások aránya.

Az adatok szerint míg 2016-ban az állami nyugdíjkiadások a GDP 9,7 százalékát tették ki, addig idén a 9 százalékát fogják. Ennek hátterében állhat a GDP lendületes emelkedése: emiatt csökkenhet a nyugdíjak részesedése, és megtörténhet, hogy valójában nominálisan javul az idősek helyzete, de a gazdaság gyorsabban növekszik. A szakmai szervezetek éppen azt hiányolják, hogy a gazdasági bővülés ütemét kövessék a nyugdíjak is - írja az mfor.hu.

A dokumentumban 2030-ra vonatkozó előrejelzés szerint már csak a GDP 8,4 százalékát fogják kitenni az állami nyugdíjkiadások. A 2021-től négy év alatt lépcsőzetesen visszaépülő a 13. havi nyugdíj közel 300 milliárd forintos többletkiadást fog jelenteni, azonban így sem lesz a nyugdíjakra fordított összeg a 2016-as arány közelében. Sőt, még 2040-ben sem: erre csak 2050 táján kerülhet sor.

Addigra leszünk túl a tömeges nyugdíjba vonulási hullámon, amikor is kritikus szintet ér majd el az egy főre jutó ellátottak száma. Csak a létszám alakulása is megmagyarázhatja a GDP-ben való részesedés emelkedését 10,6 százalékra! Az oktatás egyébként négy évvel ezelőtti 3,6 százalékos részesedése idén 3,4 százalékra csökken, majd 2030-ban 3,3 százalékra. Csak 2050-ben tér vissza a 2016-os szintre ez az arány.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem