21 °C Budapest

Bejelentették: ennyi plusz pénzt kapnak novemberben a nyugdíjasok

2017. október 19. 15:30

Lázár János miniszter szerint a hét legfontosabb eseménye az Idősügyi Tanács ülése volt, ahol a kormány három fontos kérdésben hozott döntést.

A mai kormányinfon Lázár János miniszter szerint a hét legfontosabb eseménye kétség kívül az Idősügyi Tanács ülése volt, ahol a kormány három, a nyugdíjasokat érintő fontos kérdésben hozott döntést.

  • Nyugdíjkorrekció lesz novemberben, összesen 27 milliárd forint értékben.
  • Nyugdíjprémiumot ad a kormány. Ez összesen 30 milliárd forint.
  • A kettő együtt átlagosan 20-23 ezer forintot jelent majd egy nyugdíjasnak.
  • Emellett ismét kapnak 10 ezer forintos Erzsébet utalványt a nyugdíjasok. Amit a Magyar Posta fog kivinni, nem pedig a kormányhivatali dolgozók.
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem